Sport

Kammerer élvezni akarja az ötödik olimpiáját

kammerer (kammerer zoltán, )
kammerer (kammerer zoltán, )

Ötödik olimpiájára készül a kajakos Kammerer Zoltán, aki háromszoros bajnokként ezúttal a játékok minden pillanatát ki akarja élvezni.

“Az első olimpiámon én voltam toronymagasan a legfiatalabb a csapatban, és még most sem én vagyok a legöregebb, de azért már az idősebb korosztályt képviselem – mondta a győri színekben versenyző gödi lapátforgató. – Elment 16 év, első szereplésem idején még csak 18 voltam, most 34 vagyok. Rutinosabb lettem, de úgy érzem, hogy a motivációm cseppet sem kopott. Kicsit máshogy várom most az olimpiát: megfogadtam, hogy nyitott szemmel fogok járni-kelni, ki fogom élvezni minden pillanatát. Nem kapkodok, megpróbálok mindent befogadni. Most nem úgy vagyok, hogy mint ’96-ban, hogy lesz még ilyen, mert lehet, hogy már nem lesz…”

A 2000-ben 500 m párosban és 1000 m négyesben, 2004-ben pedig ismét 1000 m négyesben (mindhárom alkalommal a jelenlegi szövetségi kapitánnyal, Storcz Botonddal) aranyérmes Kammerer ezúttal három fiatallal, az egyformán újonc Tóth Dáviddal, Kulifai Tamással és Pauman Dániellel próbál szerencsét a kvartettben.

“Amióta a válogatók után bekerültünk az utazó csapatba, a felkészülés minden pillanata öröm volt számomra – árulta el a kajakos. – Nagyon jó a társaság, egy hajtós, fiatal csapat, jó velük dolgozni, sikerre éhesek, mindent megtesznek, amit Kati néni (Fábiánné Rozsnyói Katalin, az egység edzője) kér tőlük, és hát én is próbálom felvenni velük a ritmust.”

Hogy az eredmény szempontjából mire lehetnek majd képesek a Dorney-tavon, arra Kammerer nem tudott pontos választ adni.

“Tíz egység indul, ebből nyolc jut majd a döntőbe. Az utóbbi években annyira kiegyenlített lett a mezőny és annyira változók az eredmények is, hogy nem tudnám megmondani, melyik három hajó lesz ott a dobogón. Hogy mi mire leszünk képesek? Csak annyit tudok, hogy annál az időnél, amivel 12 és 8 éve olimpiát nyertünk, most három-négy másodperccel jobb időket megyünk, de ez a zágrábi Európa-bajnokságon csupán az ötödik helyhez volt elég. Tehát nem tudom. A hivatalos célkitűzés a pontszerzés, azaz a legjobb hat közé kerülés.”

A 13 fős magyar kajak-kenu válogatott augusztus 4-én utazik el az olimpiára, a sportági versenyek pedig 6-án kezdődnek az Eton Dorney evezős és kajak-kenu központban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik