Sport

Az első hatban végezne Kovács Sarolta

Kovács Sarolta (kovács sarolta, )
Kovács Sarolta (kovács sarolta, )

Az öttusázó Kovács Sarolta augusztus 12-én, a zárónapon szerepel majd a londoni olimpián. Most a fehérvári városházán fogadták.

Az Alba Volán-Bericap 21 éves versenyzőjét Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András köszöntötte abból az alkalomból, hogy őlesz az egyetlen fehérvári sportoló az olimpián.

Az egyéniben világbajnoki ezüstérmes, váltóban Európa- és világbajnok Kovács Sarolta elmondta, az utóbbi heteket Tatán töltötte, ezen a héten hazai környezetben, Székesfehérváron készül, majd az elutazás előtti napokban ismét Tatán gyakorol a válogatottal. A pentatlonisták augusztus 7-én utaznak Londonba.

„A női öttusázók küzdelmeire a játékok utolsó napján, augusztus 12-én kerül sor, nálunk osztják ki az utolsó érmeket. Talán mondanom sem kell, nagyon szeretnék ott lenni a ceremónián, a dobogósok között – mondta a fiatal versenyző, aki a rendezvényen egy autót kapott szponzoraitól. – Úgy gondolom, jó formában vagyok, várom a játékokat. Pontszerző helyen, azaz az első hat között szeretnék célba érni. Minden versenyre úgy készülök, hogy a legjobb szeretnék lenni, ezen túl, ha bármilyen színű érem összejön, nagyon boldog leszek.”

Kovács Sarolta hozzátette, a világversenyek hangulatát jól ismeri, persze az olimpia valamelyest más.

„Tudom, ez egyetlen más versenyhez sem hasonlítható. Sokat beszélgetek Vörös Zsuzsával, aki hasznos tanácsokkal lát el, ő tudja, hogyan kell versenyezni és hogyan kell nyerni. A vívás kulcsfontosságú lesz, ha 900 pontot sikerül gyűjtenem, a folytatásban bármi megtörténhet” – jegyezte meg a magyar öttusa egyik nagy ígérete.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik