A vasárnapi nyitányon a 2010-es hasonló eseményen harmadik, a tavalyi tornáról hiányzó spanyolok ellen a 70. győzelem megszerzése volt a “statisztikai tét”, miután az eddigi, kereken száz mérkőzésen – kilenc döntetlen és 22 vereség mellett – 69 magyar győzelem született. Legutóbb egy évtizede kapott ki Kemény Dénes alakulata az ibériaiaktól, s az elmúlt tíz esztendőben egy döntetlent leszámítva 12 alkalommal mért vereséget a spanyolok legjobbjaikra.
A két gárda 101. pólós ütközetéből több mint hat perc telt el, amikor két magyar kapufa után – a megúszó csapatkapitány, Biros Péter pazar pattintása nyomán – megszületett az első magyar gól is, igaz, a spanyolok ekkor már 2-0-ra vezettek.
A második negyedben megint Biros úszott meg, ezúttal is pompás indítást kapott, ő pedig ugyanúgy és ugyanoda, a bal felső sarokba pattintott (2-2). Még ebben a játékrészben több ízben is tesztelték a kapufát a Kemény-legények, de a nagyszünetig már nem ért célba a labda, igaz, a spanyol lövések irányzékával is baj volt, vagy éppen Szécsi Zoltán védett.
A harmadik negyed első fontos momentumaként Szécsi bravúrral hárított egy spanyol büntetőt, majd az ellenakció végén, emberelőnyből Madaras Norbert zúdította kapuba a labdát (3-2). Nem késett sokat az egyenlítés sem (3-3), ám rögtön Madaras nagy jelenete következett: megúszásból – Kásás Tamás parádés passza után – magabiztos megoldással vette vissza a vezetést, majd Varga Dániel volt önzetlen, átadását Biros bombázta be (5-3).
A befejező nyolc percet a teljesen elbizonytalanodó spanyolok asszisztálása mellett a negyedszer is eredményes csapatkapitány váratlan távoli lökete vezette be, utána pedig egy másik háromszoros olimpiai bajnok, Kiss Gergely lőtt gólt (7-3). Az ellenfél ötméteresből még szépített (7-4), de sokra nem ment vele, az olimpiai bajnoki címvédő magyar csapat közepes játékkal is magabiztosan nyert – Kiss büntetőből, a legvégén pedig Kásás “mérföldes” lövéssel szerzett találataival – 9-4-re.
A torna nyitónapjának másik mérkőzésén az ausztrálok meglepetésre legyőzték a világbajnok olaszokat.
Eredmény:
Magyarország-Spanyolország 9-4 (1-2, 1-0, 3-1, 4-1)
a magyar góldobók: Biros 4, Madaras, Kiss G. 2-2, Kásás 1