Az 1912-ben született és 2000-ben elhunyt szakember – aki több csapattal is bajnokságot nyert játékosként és trénerként egyaránt, és tagja volt az 1935-ben és 37-ben főiskolai világbajnok válogatottnak – 1949 és 1954 között edzői munkája mellett látta el a sportegyesület elnöki teendőit is. 1954 és 1956, majd 1960 és 1965 között a válogatott szövetségi kapitánya volt, 1962-ben a nemzeti együttessel Európa-bajnokságot nyert, 1964-ben pedig arannyal tért vissza a tokiói olimpiáról.
A Szőnyi úton nevelőedzőként is rendkívül eredményes volt, ahogyan méltatói – Martin György, a hazai sportági szövetség elnöke, Rozgonyi Zoltán, Zugló alpolgármestere és Gém Zoltán, az egykori Laky-tanítvány is – kiemelték: “sorra nevelte fel az egymást követő tehetséges nemzedékeket, velük honosította meg a +hajrávízilabdázás+ újszerű, sokmozgásos, dinamikus stílusát”. Külföldön is sikeresen dolgozott: szinte a semmiből teremtett virágzó vízilabda-kultúrát Kubában 1967 és 1978 között. 1978-ban tért haza, 1988-ban Olimpiai Érdemrenddel ismerték el munkásságát.
A sportuszoda előcsarnokában Rozgonyi Zoltán és Gém Zoltán megkoszorúzta a mester emléktábláját, majd az uszodaépület előtt leleplezték az új névtáblát: “Laky Károly Uszoda”.
