Sport

Giggs csalódottságát fejezte ki Beckham miatt

david beckham (david beckham)
david beckham (david beckham)

David Beckham egykori csapattársa, Ryan Giggs nem érti, a Los Angeles Galaxy labdarúgója miért nem került be az olimpiai keretbe.

Mint azt megírtuk, Stuart Pearce, a brit labdarúgó-válogatott szövetségi edzője kihagyta a londoni keretből David Beckhamet.

Az Egyesült Államokban légióskodó középpályás ezután csalódottságát fejezte ki, mivel számított a behívóra, csakúgy mint az angol közvélemény. A olimpiai csapat mezgyártója ráadásul piacra dobta a Beckham névvel és hetes számmal ellátott trikókat is.

Az ötkarikás játékokon csak három túlkoros szereplhet a csapatban, Pearce pedig a Ryan GiggsCraig Bellamy, Micah Richards triónak szavazott bizalmat.

Beckham egykori manchesteri csapattársa, Giggs nem értette a döntést: “Mint korábbi csapattársa és barátja, csalódott vagyok, hogy nem játszhatunk együtt, de tudom, hogy David túlteszi magát ezen. Azt meg kell érteni, hogy Pierce nehéz helyzetben volt, amikor összeállította a keretet, ugyanis minden meccsen győztes csapatot kell majd a pályára küldenie” – nyilatkozta a korábbi walesi válogatott labdarúgó.

Beckham ha nem is szavakkal, de komoly fricskát adott Stuart Pearce-nek, ugyanis az ex-Real Madrid játékos parádés szabadrúgásgólt lőtt szombaton.

Videó – nem biztos, hogy jó döntés volt kihagyni Beckhamet:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik