Sport

Fontos siker a női kosarasoktól

A magyar női kosárlabda-válogatott három ponttal megverte a listavezető fehéroroszokat az Eb-selejtezősorozat szombati játéknapján.

Rendkívül fontos mérkőzést játszott szombaton Sopronban a magyar női válogatott, ugyanis még van esélye arra, hogy kijusson az Európa-bajnokságra.

A megterhelő Eb-selejtezősorozat egy fehéroroszországi vereséggel kezdődött, négy ponttal kaptunk ki, most itt volt a lehetőség a visszavágásra. A mieink a minszki meccs után legyőzték Miskolcon Portugáliát, majd győztek Izraelben is. Fájó vereség következett ezután hazai pályán az ukránok ellen, de a csoportból az első két helyezett jut ki a kontinenstornára, így még nincs veszve semmi.

A mieink remekül kezdték a mérkőzést, az első negyedben tíz pont alatt tartották a beloruszokat, 16-7-tel hoztuk az első tízpercet. A folytatás nem volt ilyen szép, 16-15-re jöttek fel Tarasaváék, de 27-20-nél ismét a magyarok nyugodhattak meg egy időre. A magyar válogatott a második és a harmadik negyedet is elveszítette, de nagyon nagyot küzdött.

A vendégeknél Veremejenka, Troina és Tarasava nagyszerűen játszott, a mieink közül nem lehet senkit kiemelni, hiszen csapatként küzdöttünk. Talán Horti Dóra érdemel külön említést, aki a végén 15 ponttal, 9 lepattanót, 1 asszisztot ért el.

Az utolsó etapra kétpontos előny maradt meg, 46-44-ről indult a menet. Nehezen tudták a mieink megnyugtatni magukat és a soproni közönséget, de a vendégeknek mindig csak az egyenlítésre futotta, a vezetést egyszer sem vették át. Vajda Anna triplájával 57-48-ra vezettünk, három és fél perccel a vége előtt. A végén nagy volt a kapkodás, két büntető is kimaradt.

A mieinknek legalább 5 ponttal kellett volna legyőznie a fehéroroszokat ahhoz, hogy az összesítésben jobb mérleggel álljunk a csoportot vezető alakulatnál. Ettől függetlenül még él a remény a továbbjutásra, köszönhetően a nagy szívvel kiharcolt győzelemnek.

Eredmények – női kosárlabda Eb-selejtező

Magyarország – Fehéroroszország 62-59 (16-7, 17-20, 13-17, 16-15)

A magyar dobók: Horti 15, Quigley 14, Honti 12, Vajda 6, Szécsi 4, Nagy-Bujdosó 3, Simon, Vida, Zsovár, Raksányi 2-2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik