Sport

Női pólósaink megint nyertek Kína ellen

női vízilabda válogatott (női vízilabda válogatott)
női vízilabda válogatott (női vízilabda válogatott)

Hétfő este 14-11-re nyert barátságos mérkőzésen a magyar női vízilabda-válogatott a szintén olimpiára készülő kínaiak ellen.

A szombaton Tatabányán aratott 10-8-as győzelem után hétfőn is sikert arattak női pólósaink a kínai hölgyek felett. Az ötkarikás játékok nyolccsapatos tornáján egyaránt érdekelt, ráadásul ugyanabba a négyesbe sorsolt két nemzeti együttes margitszigeti találkozóján kölcsönös rontások után a vendéglátók jutottak vezetéshez, majd 1-1-et követően 4-1-re elhúzott Merész András alakulata.

A szövetségi kapitány azt a 13 játékost küldte vízbe a Hajós uszodában, akit a hétfő délelőtti hivatalos bejelentés szerint utazónak jelölt a londoni olimpiára

A második negyedben, amely 4-2–ről indult, hatalmas fordulat állt be a játékban: a legutóbbi világbajnokságon ezüstérmes ázsiaiak fordítottak (4-5). Sőt minimális előnyre 5-5 és 6-6 után is ők tettek szert. A gólzáporos játékrész végére aztán “hazakerült” a vezetés (8-7), így a Merész-csapat vonulhatott el a nagyszünetes pihenőre pozitív mérleggel.

A folytatásban újfent az idén januárban rendezett hollandiai Európa-bajnokságon bronzérmes magyarok domináltak, a legeredményesebb honi játékos, a meccs végéig hat gólig jutó Keszthelyi Rita találataival előbb 9-7-re, majd 11-7-re módosult az állás. Ám mielőtt megnyugodhatott volna a magyar együttes, a vendégek – még az utolsó szünet előtt – 11-9-re szépítettek.

A befejező negyedben felváltva estek a gólok, a vége pedig 14-11-es magyar siker lett az augusztus elsején a brit fővárosban már olimpiai csoportellenfélként összecsapó csapatok budapesti előkészületi találkozóján.

Eredmény – női vízliabda felkészülési mérkőzés
Magyarország-Kína 14-11 (4-2, 4-5, 3-2, 3-2)
a magyar góldobók: Keszthelyi 6, Czigány, Bujka, Tóth 2-2, Menczinger, Drávucz 1-1

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik