Sport

Két arany mellett két bronz a magyar cselgáncsozóktól

Csoknyai László és Tóth Krisztián arany-, Bor Barna és Joó Abigél pedig bronzérmet szerzett a cselgáncsozók hétvégi, prágai Európa Kupa-viadalán, a londoni olimpia felkészülési időszak egyik legfontosabb versenyén.

A csehországi tornán harminchét ország háromszázhetven dzsúdósa lépett tatamira, köztük volt tizennégy magyar is, három olimpiai indulóval, Csoknyai Lászlóval, Bor Barnával és Joó Abigéllel.

A 81 kg-os Csoknyai a német Bulekulov, a holland Schol, a kétszeres vb-bronzérmes brit Burton, a német Maresch és Gess legyőzésével gyűjtötte be az aranyat.

Remekelt az U23-as Európa-bajnok Tóth Krisztián is: a még csak tizennyolc esztendős versenyző a 90 kg-os súlycsoportban leiskolázta jóval rutinosabb riválisait, nyert a német Schubert, a litván Bauza, az ukrán Nabali, az Európa-bajnok svéd Nyman és a vb-bronzérmes olasz Meloni ellen.

A nehézsúlyú Bor a lengyel Sarnackitól elszenvedett vereségét a vigaszágon ki tudta javítani, így a dobogó harmadik fokára állhatott öt mérkőzés megnyerésével.
A 78 kg-os Joó Abigél két győzelem után alulmaradt a német vb-bronzérmes, Európa-bajnok Wollerttel szemben, de a bronzmeccsen legyőzte a világbajnok holland Verkerket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik