Sport

Jamesnek összejött: bajnok a Miami Heat!

lebron james (lebron james)
lebron james (lebron james)

Magyar idő szerint pénteken hajnalban a Miami Heat negyedszer is legyőzte az Oklahoma City Thundert az NBA nagydöntőjében és bajnok lett.

Az OKC együttese az utolsó szalmaszálba próbált meg kapaszkodni a finálé ötödik mérkőzésén, ugyanis miután az ifjú titánokból álló együttes megnyerte az első mérkőzést, zsinórban háromszor is kikapott a védekezésen javító, hatalmasat küzdő Miami Heattől. A floridai gárda ugyanakkor nagy lehetőség kapujába ért, mivel hazai pályán dönthette el a nagydöntőt.

A Heat ennek megfelelően kezdte az összecsapást, LeBron Jamesék már az első negyedben megszórták ellenfelüket, a félidőben pedig már tíz ponttal is mentek. Nagyszünet után egy ideig úgy tűnt, hogy az alapszakasz pontkirálya, Kevin Durant és társai fel tudnak kapaszkodni a Miamira, ám a hazaiak mintha vért ittak volna, leállították a riválist, majd tovább növelték előnyüket csak ebben az etapban 14 egységet vertek ellenfelükre. A szezon utolsó 12 percében ugyan már az OKC dominált, azonban az utolsó pillanatokban már ment az ünneplés a hazai kispadnál, a vége 121-106 lett, 2006 után másodszor lett bajnok a Miami Heat.

James fantasztikus teljesítményt nyújtott, 26 pontja mellé kiosztott 13 gólpasszt és leszedett 11 lepattanót is. Chris Bosh 24, Dwyane Wade 20, Mike Miller pedig 23 egységet hozott össze, utóbbi nyolc triplakísérletéből hetet is bevágott.

Ezzel a sikerrel egy hosszú sorozat szakadt meg, a ligába érkezésekor az új Jordannek kikiáltott “King” James ugyanis pazar pályafutása során először lett bajnok, a 804. mérkőzésén. Ráadásul nem is akárhogy, ugyanis miután az alapszakaszban ő lett a liga legértékesebb játékosa, a nagydöntőben is a legjobbnak választották.

“Ez jelent számomra mindent. Nagyon nehéz döntést hoztam meg, amikor elhagytam Clevelandet, de tudtam, hogy fényes jövő vár ránk Miamiban. Volt egy célom és ezt sikerült elérnem. Egy álmom vált ezzel valóra” – így James.

Eredmény – NBA-nagydöntő, 5. mérkőzés

Miami Heat – Oklahoma City Thunder 121-106

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4-1 a Miaminak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik