Sport

Phil Hellmuth megszerezte 12. WSOP karkötőjét

Az eddigi csúcstartó Phil Hellmuth megszerezte 12. World Series of Poker karkötőjét, ráadásul úgy, hogy az első olyan versenyén tudott győzedelmeskedni, ami nem No Limit Hold’em torna volt.

A tegnap hajnalban aratott Seven Card Razz győzelme után Phil Hellmuth mostantól egy tucat WSOP karkötőt is felhúzhat a karjára, ha esetleg kérkedni támadna kedve – írja a Poker.hu.

A 2500 dolláros Seven Card Razz tornára 309 zsugás jelentkezett versenyzésre, a nyereményalap 702 905 dollárra nőtt ezzel. Mindössze 32 játékost díjaztak, a győzelem 182 793 dollárt ért.

Az erős mezőnyű torna döntőjébe három igazi legenda is bejutott, a PokerStars profi Barry Greenstein negyedik bajnoki címére, míg Phil Hellmuth a tizenkettedikre készült

Érdekessége volt a finálénak, hogy az a Don Zewin is bejutott, aki 1989-ben is ott lehetett abban a döntőben, amikor Hellmuth megszerezte első WSOP győzelmét.

A sors fura szeszélyének köszönhetően épp az említett két játékos játszhatta a Heads Upot, Greenstein a hatodik helyen volt kénytelen távozni.

Hellmuth kezdhetett előnyből Zewinnel szemben, a viszonylag hosszúra nyúlt párbajban Zewin nem adta könnyen a bőrét, de végül be kellett hódolnia Hellmuth akarata előtt. Végül a hétlapos játék utolsó partijában Hellmuth a Ax4x / Ax2xJx4x / 10x lapokkal győzte le Zwein 3x9x / 6xKxJx3x / 9x handjét.

Phil Hellmuth ezzel a WSOP 12. karkötőjét szerezte, ráadásul az első olyan játéktípusban, amelyik nem No Limit Hold’em volt. Ezzel megerősítette rekordját, mögötte 10-10 győzelemmel következik Johnny Chan és Doyle Brunson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik