Sport

Nyert a Devils, elmaradt a bajnokavatás

new jersey devils (new jersey devils, )
new jersey devils (new jersey devils, )

Először tudott nyerni a New Jersey Devils a Los Angeles ellen a tengerentúli hokiliga nagydöntőjében, és ezzel elodázták a Kings esetleges végső sikerét.

A fennállása első bajnoki címére hajtó Los Angeles Kings nagyon simán kezdte a Stanley-kupáért vívott csatát, ugyanis az első két találkozót a hosszabbításban söpörték be, míg a harmadikat már a rendes játékidőben.

Így a Staples Center csütörtökön hajnalban már a bajnokavatásra készült, ugyanis ha a Kings most hazai jégen is nyerni tudott volna, megszerezték volna a trófeát. Azonban a tervezett ünneplést elrontotta a Devils.

Az első két harmad nem hozott gólt, helyzetek viszont akadtak szép számmal, így ismét úgy tűnt, a ráadás dönt majd a mérkőzés, és esetleg a bajnokság végkimeneteléről.

Az utolsó etapban azonban beindult a New Jersey, és Patrik Elias révén előnybe kerültek. Ekkor még egyenlíteni tudtak a hazaiak: Drew Doughty emberelőnyben vette be Brodeur kapuját, de a Devils gyorsan vágott még kettőt – Adam Henrique és Ilya Kovalcuk -, így 3-1-re megnyerték a nagydöntő negyedik mérkőzését.

Persze még így is a Kings van jobb pozícióban, ugyanis a Devils sikeréhez az kellene, hogy most zsinórban megnyerjék a hátralévő három találkozót.

Eredmény – NHL, döntő a Stanley-kupáért, 4. mérkőzés
Los Angeles Kings – New Jersey Devils 1-3 (0-0, 0-0, 1-3)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó döntő állása: 3-1 a Kings javára.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik