Sport

A nők selejtezőjével indul az EB

Csütörtökön kezdetét veszi Székesfehérváron a Junior Öttusa EB, először a nők – összesen 46-an - szállnak harcba a döntős helyekért.

A magyar csapat szakág vezetője Kállai Ákos mindenesetre optimistán látja versenyzőink esélyeit, annak ellenére, hogy több nehézséggel is meg kellett küzdeniük, nem sokkal az EB előtt.

– Bízom abban, hogy hasonlóan magas színvonalú verseny lesz, mint az elmúlt években, évtizedekben már megszokhattuk Székesfehérváron. Remélhetőleg ismét elhangzik majd a magyar himnusz néhányszor, erre minden esélyünk megvan a női szakágban is. Egy apró malőr azonban történt az utóbbi napokban, mert sajnos Földházi Zsófia nem tud indulni a versenyen, mert bokasérüléssel küszködik, és az Európa bajnokságra próbál majd felkészülni. Picit a csapat hiányos, de Kovács Sarolta azért itt van, és ő már bizonyított nemcsak a juniorok között, hanem a felnőtt mezőnyben is. Ha elvárni nem is lehet, hogy nyerjen valaki egy versenyt, de azt mindenképpen elvárhatjuk, hogy egy hazai rendezésű versenyen kihozza magából a maximumot saját városában, és szerintem a dobogót megcélozza egyéniben, és Hada Noémi, valamint Szabó Noémi társaságában, a csapatban is ott lehetnek a legjobbak között. Kétségtelen, hogy Földházi kiesésével gyengült a csapat, hiszen ő érett versenyző, sok-sok versennyel a háta mögött. A másik két lány ilyen értelemben véve újoncnak tekinthető, hiszen világversenyen most fognak debütálni, de én azért úgy érzem, Kovács Sarolta majd motiválja őket. Kovács ugyan több sérüléssel bajlódott, de ezeken már túl van, és teljes intenzitással dolgozik. Igaz ő leginkább az olimpiára fókuszál, de arra nagyon jó állomása a felkészülésnek ez a junior EB. – tudtuk meg Kállai Ákostól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik