Sport

Ez férfimunka volt

Ezer néző előtt, szenzációs játékkal szerezte meg első győzelmét a Rába ETO, a három nyert mérkőzésig tartó bajnoki döntő első felvonásán.

Az ellenfél az a Berettyóújfalu volt, amely meglepetésre legyőzte a győrieket a Magyar Kupa döntőben. Az ETO biztosan nyerve az alapszakaszt, az elődöntőben az Aramist intézte el, és most arra készült Marcos Angulo csapata, hogy begyűjtse zsinórban harmadik bajnoki címét.

Remek hangulatban kezdődött a mérkőzés, Berettyóról közel ötvenen kísérték el a csapatot síppal, dobbal, nádi hegedűvel. A keretből a sérüléssel bajlódó Csopaki maradt ki, így Bárdosi lett a tizenkettedik. Nagy iramban kezdtek a csapatok, mindkét kapu előtt alakítottak ki helyzeteket a felek. Különösen Dróth Zoli volt elemében, több jó lövéssel is megkínálta Pallait, aki azonban mindent védett. Egészen a 7. percig, amikor a 24. születésnapját ünneplő Café tíz méterről kilőtte az alsó sarkot. Nem telt el négy perc, megint Dróth próbálkozott, lövése a felső lécről vágódott Lódi elé, aki köszönte szépen, és jöhetett a tavasszal már szokásos gólöröm.

Egy szögletvariációt elnéztek a győriek, és Trencsényi találatával visszajött a meccsbe az MVFC (2-1). Nem egészen egy perc volt hátra a kifejezetten jó iramú, látványos összecsapás első félidejéből, amikor Café újra meglepte Pallait, és lövése a kapus lábai között csorgott a hálóba. Három a magyar igazság, gondolhatta a brazil, mert még a lefújás előtt Harnisch Ákos passzát közelről pofozta a hálóba, kialakítva a félidei 4-1-es eredményt. A szünetben aztán nem unatkozott a szépszámú publikum. Szász Kitti freestyle világbajnok bemutatója után az aktuális műsorfüzet minden ajándéka gazdára talált, sőt az „arany autó” játék utolsó döntőse is meglett, Németh Roland, az ETO tehetséges U13-as kapusa lőtte leggyorsabban a Monta labdát a hálóba. Így ő is esélyes lehet, hogy a Four Gates Hungary Kft. által támogatott játék győztese lehet, és elvigye az „arany autót” tele tankkal egy hétvégére. A játék döntője jövő hétfőn, a bajnoki döntő szünetében lesz.

A második félidőre egy feltüzelt Berettyó lépett pályára, megpróbálták szorosabbá tenni a mérkőzést, de ezen az estén, a Rába ETO-n nem lehetett kifogni. Ha kellett labdát tartottak, ha kellett ritmust váltottak, ha kellett, méterekről becsúszva mentettek a saját kapujuk előtt. Szóval igazi csapatként küzdöttek a győzelemért. Ramada a 29. percben a mérkőzés gólját lőhette volna, leültetve Pallait gyönyörűen emelt a kapura, de centikkel tévedett, a labda már másodszor a mérkőzés folyamán a keresztlécről vágódott Lódi elé, aki nem szokott az ilyen helyzetekben hibázni, így már 5-1 az ETO-nak. Eldőlt a mérkőzés, hiába próbálkozott a Berettyó öt a négy elleni játékkal, még ebből is az ETO szerzett gólt, Dróth élményszámba menő passzát Harnisch Ákos lőtte a sérült Pallait váltó Tihanyi hálójába.

Az ETO nemes bosszút állt a kupadöntőn elszenvedett vereségért, és megmutatta, nem véletlenül nyerte meg az alapszakaszt 12 pont előnnyel. Remek játékkal, sok jó egyéni teljesítménnyel, mégis csapatként szerzett kiütéses győzelmet a Rába-parti alakulat. Nem szabad azonban hátradőlni, mert még hátravan egy berettyói kirándulás, ahol egy esetleges győzelem nagyon közel hozhatja a harmadik bajnoki címet a Rába ETO-nak. „Erre készültünk, ezt a feladatot szerettük volna megoldani. Jó játékkal győztünk, a játékosaink mindenben ellenfelünk fölé nőttek. Azt történt a pályán, amit elterveztünk. Megérdemelten nyertük meg az első mérkőzést” – mondta Marcos Angulo az összecsapás végén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik