Sport

Sorozatban harmadik futsalbajnoki címére hajt a Győr

Sorozatban harmadszor is megpróbálja megnyerni a magyar futsalbajnokságot a Rába ETO.

A döntő sorozat a címvédő és az MVFC Berettyóújfalu részvételével Pünkösd hétfőn kezdődik, és az egyik fél harmadik sikeréig tart.

„Minden játékosunk nagyon jól dolgozott és motivált is ahhoz, hogy elérjük a célunkat – mondta Marcos Angulo, a Rába ETO spanyol edzője a klub pénteki sajtótájékoztatóján. – Meg akarjuk védeni a bajnoki címünket, és jó lenne, ha három találkozón szereznénk meg a végső győzelmet.”

A két együttes évek óta nagy csatát vív egymással, kettejük között ez lesz a harmadik bajnoki döntő, és eddig mindig a Rába ETO nyerte a csatát.

„Szeretnénk megünnepelni sorrendben harmadik sikerünket is, úgy tudom, a triplázás eddig egyetlen magyar csapatnak sem sikerült – fogalmazott Lódi Tamás, az ETO magyar válogatott játékosa, aki már a világválogatottban is pályára lépett. – A két csapat játékosai nagyon jól ismerik egymást, valószínű, meglepni nem tudják a másikat. Szerintem a pillanatnyi forma dönt majd – a javunkra.”

Az MVFC Berettyóújfalu a Magyar Kupa döntőjében meglepetésre fölényesen legyőzte (4-0) a Rába ETO-t.
“Nem a visszavágás vágya fűt bennünket, hanem az, hogy megnyerjük a bajnokságot – mondta Harnisch Ákos, a Rába ETO csapatkapitánya. – Bízunk abban, hogy sikerül, hiszen újra szeretnénk megmérettetni magunkat a nemzetközi porondon, az UEFA Futsal Cupban is. A döntőben a saját játékunkat játszva akarunk győzni.”

A döntő mérkőzéseinek időpontjai:
1. mérkőzés: május 28., 18.30 ó, Győr, Magvassy Sportcsarnok
2. mérkőzés: május 31., 19.30 ó, Berettyóújfalu
3. mérkőzés: június 4., 18.30 ó, Győr, Magvassy Sportcsarnok
A további két lehetséges mérkőzés időpontja még nincs meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik