Sport

Fazekas marad Veszprémben

Fazekas Nándor (fazekas nándor, )
Fazekas Nándor (fazekas nándor, )

Fazekas Nándor 2015-ig meghosszabbította szerződését a magyar bajnok MKB Veszprém férfikézilabda-csapatánál.

“Hosszú tárgyalásokat folytattunk a klubbal, nekem sem volt mindegy, milyen döntést hozok, hiszen nem vagyok már fiatal játékos” – nyilatkozott a klub honlapján Fazekas Nándor.

“Úgy érzem, ez volt életem egyik legfontosabb döntése, hiszen ebben a korban már nem szoktak ilyen hosszú szerződéseket kötni. Nagyon jól esett, hogy az elmúlt hónapokban sok helyen figyeltek arra, hogy lejár a szerződésem, ezért megkerestek, hogy folytassam náluk a pályafutásomat.

A tárgyalások után viszont úgy döntöttem, hogy Veszprémben maradok. Fontos szempont volt a döntésemben az, hogy a családommal Veszprémhez közel telepedtünk le. A csapatnak komoly céljai vannak a következő években, természetesen ez is a maradás mellett szólt. Bízom benne, hogy a terveinket meg tudjuk valósítani, és remélem, hogy ehhez én is jó teljesítménnyel tudok hozzájárulni.”

A 35 éves, válogatott kapus eredeti kontraktusa az idény végén járt volna le, azonban az új szerződése értelmében 2015-ig az MKB-nál marad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik