Sport

Remek magyar rajt az úszó-Eb-n

A debreceni úszó-Európa-bajnokság hétfőjén Kis Gergő, Rákos Patrik, Jakabos Zsuzsanna és Hosszú Katinka is bejutott az esti fináléba. Döntős a két gyorsváltó is.

Elkezdődött az úszó-Euróba-bajnokság Debrecenben, már rögvest a hétfői napon több honfitársunk is medencébe száll/szállt. Elsőként két magyar fiú, Kis Gergő és Rákos Patrik úszott 400 méter gyorson.

Kis Gergő – aki az ötödik futamban kapott helyet – erejét okosan beosztva, 3:52.57 perces eredménnyel az első helyen csapott célba, s összesítésben a harmadik idővel kvalifikálta magát a fináléba. A 20 éves Rákos Patrik a hatodik futamban az egyes pályán úszott, méghozzá kiválóan, ugyanis az olasz Samuel Pizzetti és a német Paul Biedermann mögött a harmadik lett, s 3:52.58 perces eredményével a negyedik helyen jutott döntőbe.

Utána a női 50 méter pillangó selejtezőin volt a sor, a négy magyar induló közül azonban csak Dara Eszter jutott be a középdöntőbe. Tompa Orsolyának, Joó Sárának és Szilágyi Liliánának nem jött össze a bravúr.

100 méter háton a férfiaknál Balog Gábor, Bernek Péter és Bohus Richárd lépett rajtkőre az előfutamban. Az ifjúsági olimpiai bajnok Bernek magabiztosan, Bohus pedig szerencsével jutott be a középdöntőbe, Balog ugyanakkor nagyon peches volt, az összesítésben ugyanis holtversenyben a 19. lett, az a portugál, akivel azonos időt úszott pedig pont befért a második szakaszba.

A női 400 vegyesen két éremesélyes honfitársunk, Jakabos Zsuzsanna és Hosszú Katinka úszott délelőtt. Jakabos szállt vízbe először, ő az előfutamában épp annyit adott ki magából, amennyi kellett, a második lett, összességében pedig a negyedik legjobb időt úszta meg. A szám 2009-es világbajnoka, Hosszú megnyerte a maga futamát, a teljes mezőnyből pedig csak az olasz Stefania Pirozzi teljesítette nála gyorsabban a távot.

A férfi- és a női váltónk is ott lesz a döntőben. A Hosszú, Mutina Ágnes, Jakabos, Verrasztó Evelyn összetételü 4×100-as gyorsváltó az ötödik legjobb időt úszta meg az előfutamban. Ebben a számban egyébként csak tíz csapat indult, közülük nyolc lett finalista, a cseheket és a finneket ráadásul rossz váltás miatt kizárták, úgyhogy hamar kiderült, kik úsznak majd este is.

A Kozma Dominik, Cseh László, Berrnek és Takács Krisztián összetételű férficsapat saját futamában a harmadik lett, összetettben pedig a hatodik. Itt is tíz váltó indult.

Férfi 100 méter mellen egyedül Financsek Gábor képviselte hazánkat. Financsek szinte végig jól úszott, a végére azonban elfogyott az erejével, így a középdöntőbe sem jutott be. Szekeres Dorina, Povázsay Eszter és Kapás Boglárka női 200 méter háton maradt le a középdöntőről.

Gyárfás Bence, Madarassy Ádám és Pulai Bence a férfi 50 méter pillangó középdöntőjéről marad le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik