Sport

Magyar-román közös rendezésű kosárlabda EB?

Magyarország és Románia közösen rendezi a 2015-ös női kosárlabda Európa-bajnokságot - közölte honlapján a román szövetség.

A beszámoló szerint a döntés pénteken az európai szövetség (FIBA Europe) végreható bizottságának szlovéniai ülésén született, amelyen jelen volt a román szövetség elnöke, Carmen Tocala is.

A 2015-ös Eb-n részt vevő csapatokat négy csoportba sorolják majd, a cikk alapján pedig a romániai csoportok mérkőzéseit Nagyváradon és Kolozsváron játsszák, a döntőt Magyarországon rendezik. A közleményből az is kiderül, hogy a FIBA Europe első alkalommal adta két országnak a rendezés jogát, s ez azt jelenti, hogy Magyarország és Románia válogatottjai rendezőként, selejtezők lejátszása nélkül indulhatnak a kontinensviadalon.

A Mediafax hírügynökség jelentése szerint az is újdonságnak számít, hogy 2015-ben húsz csapat szerepel majd az Eb-n. Ezzel szemben Sterbenz Tamás, a magyar szövetség főtitkára úgy nyilatkozott az MTI-nek a FIBA Europe ülésének helyszínéről, hogy még nincs végleges döntés az ügyben: “Csakugyan zajlanak tárgyalások a két szövetség között arról, hogy két csoport küzdelmeit Romániában rendezzék meg, de végső döntés csak nyáron várható“.

Magyarország tavaly december 18-án nyerte el az esemény rendezési jogát, s az eredeti tervek szerint a csoportmérkőzéseket Sopronban és Győrben, a középszakaszt Veszprémben és Szombathelyen, helyosztókat pedig Budapesten bonyolítják le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik