Sport

Alcoa FKC: Megérdemelte a csapat

Konkoly Csaba, aki utoljára vezette győzelemre Debrecenben az Alcoa FKC csapatát elégedett a Fehérváron eltöltött időszakkal.

Az Alcoa FKC utolsó bajnoki mérkőzését játszotta Debrecenben, komoly tétje az összcsapásnak nem volt, mivel az 5.-8. helyért vívott rájátszásban már korábban eldőlt, hogy a fehérvári csapat a hatodik helyen végzett.

Konkoly Csaba a csapat edzője utoljára vezette a csapatot, a szakember visszatér Győrbe, ahol az utánpótlásban kap szerepet. Irányításával a fehérvári lányok a bajnokságban tíz mérkőzésből hatszor győztek, négyszer szenvedtek vereséget.

– Külön örülök, hogy ezáltal kicsit sporttörténelmet írtunk, hisz csaknem nyolc éve nem tudott nyerni bajnoki mérkőzést Debrecenben a Fehérvár! Mindenképp úgy készültünk, hogy ezen a meccsen feltegyük a pontot az i-re. Az otthoni Veszprém ellei mérkőzést leszámítva elégedettek lehetünk a rájátszással, hiszen hatból ötös mérleggel zártunk. Most is nagyon küzdöttek a lányok, végig harcban kellett lennünk, hogy győztesen hagyhassuk el a pályát. Fordulatos volt a mérkőzés, ugyan az elején nagyon könnyen megszereztük a vezetést, de a Debrecen kiegyenlített, majd fordított, sőt el is húzott kissé. Ezt követően mi zárkóztunk fel, a második félidőt kétgólos hátrányból kezdtük, aminek lefaragása sokáig tartott. A végjátékot mi bírtuk jobban, nagy harc árán szereztük meg a két pontot. Szimpatikus környezetben dolgozhattam, jó volt együtt dolgozni a lányokkal, rendkívül ambíciózus társaságot ismerte, meg bennük. Szinte a maximumot hoztuk, hiszen érkezésemkor kilencedik volt a csapat, majd szép lassan lépegettünk előre. A rájátszásba kis szerencsével jutottunk be, és az itt nyújtott teljesítmény azt mutatja, hogy megérdemelten végzett a hatodik helyen a csapat.   – nyilatkozta Konkoly Csaba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik