Sport

Szép siker Debrecenben

A női kézilabda bajnokság hatodik helyén végzett az Alcoa FKC csapata, miután kétgólos győzelmet aratott a gárda Debrecenben.

A szezon méltó zárása volt ez a debreceni győzelem, hiszen a bajnokság „középházában” hat meccsből mindössze egyszer maradtak alul Konkoly Csaba tanítványai. Csupán a Veszprém Barabás KC-tól szenvedtek vereséget – igaz ez az ötödik helyükbe került – ám hatalmas fejlődésen mentek keresztül, mivel, a jól megnézzük éppen csak becsusszantak a legjobb nyolc csapat közé.

Debrecenben a mérkőzés elején még három góllal vezettek a fehérvári lányok, ám hamar magához tért a vendéglátó együttes, és nemcsak fordított, hanem ugyanilyen arányban el is húzott ellenfelétől. Ráadásul kimagasló formában védett a hazai kapuban Király Annamária, így a szünetre kétgólos előnnyel mehettek a szünetre. A pihenő után is jobbára a Loki kezdeményezett, és csak nehezen, óriási tartást bemutatva, hátrányát ledolgozta az Alcoa, elsősorban Ana Niksic, és Horváth Bernadett remeklésének köszönhetően. Négy perccel a vége előtt egyenlő volt az állás, majd még egyszer begyújtotta a csapat a rakétákat, és két góllal megnyerték a találkozót. Ráadásul egy nagyon-nagyon régi statisztikai adat vált köddé ezzel a sikerrel, ugyanis 2004. szeptember 15. óta nem nyert az Alcoa csapata bajnoki mérkőzést a DVSC otthonában. Ez az átok most megtört!

A csapat a hatodik helyen végzett, most már nyugodt szívvel készülhetnek egy jól megérdemelt kirándulásra. Mint már hírt adtunk róla május 21.-én, hétfőn Londonba utazik a csapat, hogy aztán 22.-én és 24.-én két felkészülési meccset játsszanak az olimpiai résztvevő, és a játékokra készülő házigazdák legjobbjaival.

Jegyzőkönyv:

DVSC-Fórum – Alcoa FKC 25-27 (15-13)

Debrecen, 800 néző. Vezette: Baranyi, Szloska

DVSC-Fórum: Király – Varsányi 2, Slakta 1, Kudor 7 (5), Dakos 7, Siska 1, Kazai 3

Csere: Makai (kapus), Bálint 1, Som 3, Szilágyi Á.

Edző: Köstner Vilmos.

Alcoa FKC: Szikora – Niksic 8, Horváth B. 6, Niksevics 2, Maruscec, Vaszari 1, Tilinger 3 (1). Csere: Triscsuk 6 (2), Rádl 1, Kuhinkó

Edző: Konkoly Csaba.

Az eredmény alakulása 2. p.: 0-3. 10. p.: 7-4. 27. p.: 13-11. 42. p.: 20-16. 52. p.: 21-22. 56. p.: 23-23.

Kiállítások: 6, ill. 10 perc

Hétméteresek: 5/5, ill. 6/3.

Edzőszemmel:

– Belső embereink elfogytak, nélkülük nehéz volt, de dicséretesen küzdöttünk. Sajnos a hajrában a tapasztaltabb és komplettebb Fehérvár fölénk kerekedett. – Köstner Vilmos a DVSC-Fórum edzője

– Nagy csata volt, minden labdáért meg kellett küzdeni. Köszönöm a lányoknak, hogy javították a statisztikámat. – Konkoly Csaba az Alcoa FKC edzője

Ajánlott videó

Olvasói sztorik