Sport

Arannyal hangolt Risztov az Eb-re

risztovéva (risztov éva, )
risztovéva (risztov éva, )

Risztov Éva megnyerte a LEN Nyíltvízi Európa Kupa 10 kilométeres számát Izraelben.

Az Eilatban rendezett versenyen Risztov mindenkit maga mögé utasított remek hajrájának köszönhetően, így a 13 fős női versenyen a dobogó legfelső fokára állhatott fel. A viadalon egyébként ott volt a britek világbajnoka is, Keri-Anne Payne, de ő sem tudta megakadályozni a magyar úszót a győzelemben, sőt a címvédő fel is adta a küzdelmet.

„Nagyon boldog vagyok, hogy megnyertem a versenyt! A britek világbajnokával együtt úsztam, de végül is ő négy körnél feladta a hatkörös versenyt. Úgy érzem, hogy rengeteg maradt még bennem. A végén már „csak” egy taktikai játékot játszottam, 400-500 méterrel a cél előtt még együtt úsztam két másik lánnyal, aztán ott elkezdtem hajrázni és a végére kaptak 10-15 métert. Igazából az idő most nem számít, nem is az időért úsztam, az volt a lényeg, hogy versenyezzek és nyerjek. Nagyon örülök, és most már várom nagyon az otthoni Európa-bajnokságot!” – nyiltkozta a helyszínen Risztov Éva, aki hétfőtől már Debrecenben, az úszó Európa-bajnokságon áll majd rajtkőre.

Ugyanezen a viadalon a férfiak hasonló távján Gyurta Gergely 1:54:03.84 órás eredménnyel második lett, mindössze kilenc századmásodperccel elmaradva a győztes orosz Szergej Bolsakovtól. Gyurta ezzel a sikerrel kivívta a jogot, hogy Gercsák Csaba mellett részt vehessen a június 9-én és 10-én, a portugáliai Setubalban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs versenyen.
A másik magyar férfi induló, Kutasi Gergely 1:54:18.90 órás eredménnyel a hetedik helyen ért célba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik