Az első félidőben 71%-os védési mutató és mindössze öt kapott gól, melyek közül csupán három született akcióból. Emberemlékezet óta nem lőtt ilyen kevés gólt az Alcoa FKC ellenfele egy bajnoki mérkőzésen – mind olyan adatok, melyek a csapat védőmunkáját, illetve Szikora Melindát dicsérik.
“Általában már meccs előtt meg szoktam érezni, hogy jól fog-e menni a játék. Most nagyon nyugodt voltam, éreztem, hogy győzni fogunk” – nyilatkozta a fehérváriak kapusa. “Az, hogy az első félidőben csak öt gólt kaptunk, hihetetlenül nagy teljesítmény volt a csapattól! Ilyen jól védeni csak akkor lehet, ha jó védekezés van a kapus előtt. Minden összejött: átlövéseket, ziccereket, heteseket is sikerült fognom” – tette hozzá Melinda.