Sport

Vége a hosszú böjtnek

Négy év és négy hónap után sikerült újra győznie az  Alcoa FKC csapatának Vácon, Konkoly Csaba ezúttal elsősorban a csapat védekezésével volt elégedett.

Korábban a témában:

Az Alcoa FKC mestere már a találkozó előtt is hangsúlyozta, hogy csak koncentrált védekezéssel lehet jó eredményt elérni a hazai környezeben rendkívül masszívan játszó Váccal szemben. Ez az óhaj  meghallgatásra talált, és a fehérvári lányok a múlt heti Veszprém elleni fiaskó után ismét bizonyítottak.

– Az a színvonalú védekezés, amit elő tudtunk adni, valamint Szikora Melinda teljesítménye olyan pluszt adott a csapatnak, amely nagyon kellett a győzelemhez. Melinda több olyan ziccert fogott meg, melyek ha gólok lettek volna, akkor talán egész máshogy alakul a játék képe is. Nagyot lendített a csapaton a fantasztikus védekezés, amely azt eredményezte, hogy az első félidőben öt, a másodikban tíz gólt kaptunk. A személyre szabott taktika szerint kellett koncentráltan védekezniük a lányoknak, ezáltal a Vác kulcsembereit, Tápai Szabinát, Klivinyi Kingát és Lucia Uhrakovát sikerült hatástalanítanunk, ráadásul Barján Bianka hiányzása miatt kevesebb volt a variációs lehetősége Ökrös Csabának. Maradéktalanul megoldottuk ma az eltervezetteket, pluszenergiákat mozgósítottunk. Triscsuk Kristina sérülten vállalta a játékot, de jól beosztottuk az energiáinkat, így eredményesen tudtunk kijönni a meccsből. – mondta  az Alcoa FKC edzője.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.