Sport

A hetedik meccs dönt a Lakers sorsáról

A Denver Nuggets simán legyőzte a Los Angeles Lakerst a tengerentúli profi kosárlabdaliga rájátszásában, így 3-3-ra mentette a párharcot.

Két negyed alatt intézte el a Nuggets a lila-sárgákat, ugyanis már az első játékrészben 30-20-ra elhúztak Lawsonék. A szünetig összeszedte ugyan magát a Lakers, de a harmadik etapot ismét a hazaiak vitték el nagy fölényben, 36-23-ra, így a végjátékra már nem tudott közelebb férkőzni a Bryant vezette alakulat. A Denverben Ty Lawson – a rájátszást tekintve – karriercsúcsot ért el a 32 dobott pontjával, míg Kenneth Faried dupla-duplával zárta a hatodik meccset: 11 lepattanó és 15 pont fűződik a nevéhez. A másik oldalon igaz, hogy Kobe Bryant 31 pontot szórt, de ez is kevés volt a továbbjutáshoz.

Így a párharc a hetedik, Los Angelesben sorra kerülő meccsen dől majd el.

A játéknap további mérkőzésein a Boston Celtics épphogy, három ponttal, 83-80-ra legyőzte az Atlantát, így Rondóék összesítésben 4-2-vel jutottak be a Keleti főcsoport elődöntőjébe, ahol ellenfelük az a Philadelphia 76ers lesz, mely az alapszakaszgyőztes Chicago Bullst 79-78-ra legyőzte, és 4-2-vel nyerte a párharcot.

Eredmények – NBA, rájátszás, negyeddöntők

Nyugat:

Denver Nuggets – Los Angeles Lakers 113-96
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–3.

Kelet:

Philadelphia 76ers – Chicago Bulls 79-78
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–2 a Philadelphia javára.

Boston Celtics – Atlanta Hawks 83-80
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–2 a Boston javára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik