Sport

Czink nyerte a magyar rangadót Babos ellen

A világranglista 64. helyén álló Babos Tímea kikapott Czink Melindától a 100 000 dollár összdíjazású franciaországi ITF-verseny első fordulójában.

A Fezben és Budapesten is a nyitó körben búcsúzó Babos Tímea jól kezdett a nyitó játszmában, viszonylag gyorsan brékelőnybe került. Ekkor még nem volt igazán gond az adogatásaival, így meg is nyerte az első felvonást.

A folytatásban aztán a jóval rutinosabb Czink Melinda szinte mindvégig lépéselőnyben volt. A balkezes magyar játékos a második játszmában gyakorlatilag az elejétől brékelőnyben volt, 3-1-re, majd 5-3-ra is vezetett. Babos ekkor hatalmas csatában, 0-40-ről hozta adogatását, majd ki is egyenlített. Újra jött egy Czink-brék, erre a 19 éves lány semmire vette vissza az adogatást.

A rövidítésben aztán a világranglista 122. helyén álló Czink 0-1-ről 4-1-re fordított, az előnnyel pedig jól is gazdálkodott.

A döntő játszmát újabb brékkel nyitotta a rutinosabb fél, 3-0-ra el is húzott. Ezzel meg is határozta a szett forgatókönyvét. Babos Tímea ugyan kapaszkodott, volt ugyan lehetősége az adogatás visszavételére, de 5-2-nél már meccslabdája volt ellenfelének. Ezt még nem használta ki Czink, de hamarosan újabb esélyhez jutott a tapasztaltabb magyar teniszező, ezzel pedig már élt is.

Babos Tímea kedden párosban lép pályára, a francia Kristina Mladenovic oldalán a Marosi Katalin, Renata Voracova (magyar, cseh) kettős ellen. Czink következő ellenfele a Radwanska-Lucic meccs győztese lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik