Sport

Kétgólos győri előny a BL-döntőben

Dobos Sándor
Dobos Sándor

újságíró. 2012. 05. 05. 16:46

A Győri Audi ETO KC a végjátékban 5 góllal is vezetett a Buducnost Podgorica ellen, de végül "csak" szerény előnnyel várja a visszavágót a női kézilabda Bajnokok Ligája fináléjában.

Hihetetlenül nehéz mérkőzést vívott a Győri Audi ETO KC a Bajnokok Ligája döntőjének első mérkőzésén a Buducnost Podgorica ellen. A montenegrói csapat erejét mutatja, hogy az elődöntőben tíz góllal verte meg a norvég Larvik csapatát Podgoricában, sőt, Norvégiában is megverte a sztárcsapatot.

A szombati veszprémi döntőben aztán szintén bemutatta azt az egységes játékot, amely jellemzi, és ez akkor is így van, hogy a vendégek gyakorlatilag egy embernek köszönhetik, hogy szorossá tudták tenni a mérkőzést: Bojana Popovicnak. A 33 éves átlövő 15 gólt dobott, ezzel elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a május 13-i visszavágót viszonylag jó helyzetből várhatja a Buducnost.

A főszereplők nyilatkozatai (Forrás: MTI)

Karl Erik Böhn, a Győr vezetőedzője:

“Csalódott vagyok, hogy csak két góllal nyertünk, noha vezettünk öttel is. Nem játszottunk jól, csak Görbicz és Haraldsen emelkedett ki teljesítményével. Sok mindent jobban tudunk csinálni a jövő héten. Nagyon nehéz lesz a visszavágó, de meg fogjuk találni, hol tudunk fejlődni. Sajnos Popovicot több ízben csak szemmel követtük, és hagytuk közelről lőni.”

Dragan Adzic, a Podgorica vezetőedzője:

“Gratulálok a győrieknek, jobbak voltak. Van egy hetünk a hibák kijavítására, bízom benne, hogy több mint két góllal fogunk nyerni.”

Ana Djokic (Podgorica):

“Várható volt, hogy nehéz meccs lesz. Minden meccsen vannak hullámvölgyek, de a mi rossz periódusunk most hosszabb ideig tartott, mint ahogy várni lehetett. Jobbak vagyunk, mint ahogy ma játszottunk. Főleg védekezésben fejlődhetünk.”

Görbicz Anita (Győr):

“Örülök, hogy győztünk, mivel nehéz meccsre számítottunk. Ugyanakkor nagyon szomorú vagyok, hogy csak két góllal nyertünk. Ha sikerült volna az ötgólos előnyt tovább növelnünk, könnyebb helyzetből várhatnánk a második mérkőzést. Bízom benne, hogy a visszavágón mindenki csúcsformában lesz, hiszen az a találkozó következik, amelyre egész évben készültünk. Tudjuk, mi vár ránk Podgoricában, az ottani csarnokban. Nagyon remélem, hogy a születésnapomon majd magasba emelhetem a BL-trófeát. Életem legszebb szülinapi ajándéka lenne.”

Ne feledkezzünk meg a magyar csapat érdemeiről: a második félidő derekán ritmust váltott a Győr, és a szenzációsan játszó Görbicz Anita vezérletével ötgólos előnyt harcolt ki. A Győr remekül játszott ekkor, azonban két labdaeladásnak, Popovic gólerős játékának, valamint a két német játékvezetőnek köszönhetően az utolsó percre három gólra olvadt az előny.

Görbiczet ziccerben tüntették el, a túloldalon Popovic támadóhibát védett, mindkét esetben ellenünk hibáztak a bírók. Hogy a vélhetően pokoli hangulatban mire lehet képes a Győr, még nem tudni, de a lelkesedés és a tudás is megvan a magyar csapatban ahhoz, hogy története első Bajnokok Ligája-sikerét megszerezze. Nehéz lesz.

Eredmény – női kézilabda Bajnokok Ligája

Győri Audit ETO KC – Buducnost Podgorica 29-27 (13-12)

Győr: Lunde-Haraldsen, Pálinger (kapusok), Amorim 4, Görbicz 12 (7), Gros, Hornyák, Kovacsics, Lekics 2, Löke 4, Orbán, Planéta, Radicevic 4, Tóth, Vérten 3. Vezetőedző: Karl Erik Böhn.

Buducnost: Woltering, Barjaktarovic, Vukcevic (kapusok), Bozovic, A. Bulatovic, K. Bulatovic 2 (1), Cvijic, Djokic 3 (1), Georgijevskaja, Jovetic 1, Knezevic 1, Lazovic, Markovic, Mehmedovic, Miljanic 2, Popovic 15 (4), Radovic 1, Savic 2. Vezetőedző: Dragan Adzic.


Élő közvetítésünk az alábbiakban olvasható.

VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK, KÉT GÓLLAL NYERT A GYŐR A PODGORICA ELLEN!

60. PERC: Amorimé volt az utolsó lövés, Woltering védte. 29-27 A VÉGE!

60. PERC: Elképesztő… Popovic hétméteresből (amely előtt belemenés történt alighanem) kétgólosra csökkenti a különbséget, 29-27! Időt kér Böhn.

59. PERC: Labdát szerez Görbicz, de a német kapus, Woltering letaglózza. Nem fújnak semmi a német bírók…

59. PERC: Jaj, jaj, már csak három a különbség: előbb Vérten lőtt gólt, majd Savic volt eredményes, Lekic a mieink részéről viszont eladta a labdát. Popovic lőtt gólt, 29-26!

57. PERC: A mindenit, hát persze, hogy Popovic28-24!

56. PERC: Sőt, Görbicz hatalmas átadása után Löke megint ötre növeli a differenciát, már csak négy és fél perc a végéig! 28-23!

55. PERC: A német sporik most két hetest is befújnak a vendégeknek: az elsőt Bulatovic értékesítette Haraldsennel szemben, a másodikat viszont kihagyta a montenegrói! 27-23!

52. PERC: Hátha elfárad a Podgorica: Löke góljával már 5 gól a mieink fórja. 27-22!

52. PERC: Radicevic, Knezevic, Görbicz, Bulatovic: gyors gólok, tartjuk a négygólos előnyt. Borzasztóan kellene legalább a négy gól a végére – 26-22!

50. PERC: Tíz perc van hátra a mérkőzésből, és négy góllal vezet a Győr. Történt ugyanis, hogy hetest kaptak a vendégek, pályára lépett Pálinger Katalin, aki ki is védte Djokic lövését. Csakhogy épp az ellenfél játékosához pattant ki a laszti, amit ő bevágott – 24-20!

48. PERC: Nagyon kellett a győri ritmusváltás, az időkérés után hiába lő Popovic ismét gólt, Görbicz hetesből meglövi sajátja 12. találatát: ezt Vukcevic próbálta hárítani – 24-19! Haraldsen is hozzáteszi a magáét, Vérten viszont meghalt a szépségért, ejteni próbált, de nem jött be.

győr podgorica (győri audit eto, eto kc, bojana popovic, jovanka radicevic, )

Bojana Popovic és Jovanka Radicevic (Fotó: MTI)

46. PERC: Már öttel!!!! Vérten Orsi, 23-18! Időt kér Dragan Ardzic, a vendégek vezetőedzője (Popovic csak a kapufára tudta lőni, és labdát is eladott a Buducnost.

46. PERC: Már néggyel – Radicevic, 22-18!

45. PERC: Haraldsen remek védése után újabb hetest lőhetett az ETO, Görbicz Anita felzárkózik Popovichoz, ő is 10 gólos, először vezetünk három góllal – 21-18!

Felpörgött a Győr!!!

44. PERC: Görbiczre mindig lehet számítani. Kettő perces kiállítást kapott Knezevic, a hetest Görbe belőtte, 20-18!

43. PERC: Ezek most a Budicnost Podgorica percei: Popovic megszerzi 10. gólját, és egy gólra megint felhozza a csapatot. 19-18!

41. PERC: Kettő percig hátrányban az ETO: Amorim csücsült le, neki ez a második kiállítása.

40. PERC: De Heidi Löke is az, megint kettő a Győr előnye.

39. PERC: Woltering nagy bravúrt mutatott be a montenegrói kapuban, és az ellentámadást is pozitívan fejezi be a Buducnost, ki más, mint Popovic ugrott fel nagyon magasra és lőtte ki a kapunkat – 18-17! Popovic már a 2000-es évek elejének dán sztárcsapatának, a Slagelsének is tagja volt, fantasztikus játékos.

37. PERC: Görbicz ellenállhatatlan. Nem azért, mert újra betalál hétméteresből, hanem azért, mert mintha kissé megsérült volna, nehezen fut a pályán. Amorim is meglőtte második találatát, de időközben az ellenoldalon Djokic is így tett, így maradt a kétgólos győri előny. 18-16!

34. PERC: Emberhátrányban is győri gól: Löke talált be! Két gól az előny

34. PERC: Az első győri kiállítás, a brazil Amorimnak mutatja fel két-két ujját a két német játékvezető.

33. PERC: A választ megadja Jovetic és Amorim, hiszen mindketten betalálnak. Rendkívül izgalmas mérkőzés, amely során nagy előnyt kellene kiharcolnia a magyar együttesnek ahhoz, hogy a montenegrói bugyorban legyen esélye BL-t nyerni. 15-14!

32. PERC: Tényleg kétszereplős a meccs? Görbicz Anita talált be, újra a mieink vezetnek – 14-13!

31. PERC: Popovic góljával folytatódott, ez volt a 8. (!) találata. 13-13!

31. PERC: Lunde védéssel indult a meccs második játékrésze.

ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK FÉLIDŐ!

Popovicot kiveséztük a góljait tekintve, nézzük meg, Görbicz Anita hány gólt szerzett a BL idei szakaszában: 3-10-4-8-7-7-10-4-12-9-8-9-9-12, ez összesen 112. Ebben jobb a vendégek remek játékosánál a magyar irányító.

Mielőtt elkezdődne a második játékrész, le kell szögezni, a rend helyreállt a Veszprém Arénában, hiszen a Podgorica szurkolóit a rohamrendőröknek sikerült lecsillapítani…

Hamarosan kezdődik a második félidő, és folytatódik szöveges közvetítésünk az év egyik legfontosabb mérkőzéséről.

VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK, POKOLI IZGALMAS ÉS NEHÉZ MÉRKŐZÉS – 13-12 A GYŐRNEK!

30. PERC: Két időkéréssel zárult a félidő.

29. PERC: Amorim tesz róla, hogy ne vegye át a vezetést a vendégcsapat, 13-12!

29. PERC: Popovic, majd Miljanic szerez gólt, először egyenlő az állás 0-0 után, most 12-12!

Nézzük csak meg, hány gólt szerzett Bojana Popovic az eddigi BL-meccseken ebben a szezonban: 7-4-3-8-8-3-8-3-9-6-9-8-6-7. Ez összesen 89 találat.

25. PERC: Naná, hogy Görbicz válaszol neki: 12-10!

25. PERC: Bizony tudja folytatni: hetesből 11-10-re változtatja az állást.

25. PERC: Nem arra gondoltunk, hogy Popovic megsérüljön. Pedig rálépett a labdára és nagyot koppant a Veszprém Arénában, úgy tűnik, folytatni tudja a játékot.

22. PERC: Popovic úgy tűnik, Görbét utánozza, ő is 5. gólját szerzi, kicsit jobban ki kellene rá jönni. Kevés légiósa közül most az egyik, a német Woltering villan a Podgoricából, Radicevic nagy helyzetét fogta meg. Lazovicot kiállítják a játékvezetők, a montenegrói drukkerek pedig összebunyóznak a biztonságiakkal. Nem először történik ez montenegrói résztvevővel zajló sporteseményen… Mi lesz itt a visszavágón??

19. PERC: Görbicz Haraldsen, Görbicz – Haraldsen. Gól és heteshárítás a menü: 9-7!

Eduarda Amorim és Ana Gros a meccs előtt így vélekedett az esélyekről:

17. PERC: Ha Görbicz Anita jól játszik, abból baj nem lehet: a karmester Vérten Orsolyának adott gólpasszt, azonban Bojana Popovicot sem kell félteni: megszerezte harmadik találatát. 8-7!

16. PERC: A védekezésen mindkét oldalon van mit javítani. Popovic, Amorim, újra Popovic, majd Savic talált be, a rohanásból ezúttal a Buducnost Podgorica jött ki jobban, hiszen az eredményjelzőn 7-6-os állás szerepel.

13. PERC: Ismét emberelőnyben a magyar együttes: és ismét Cvejicet állítják ki, ez jó, hiszen már csak egyszer kell leülnie két percre ahhoz, hogy végig a padon is maradjon. Hetest is kapott a Győr, Hornyák harcolta ki, és természetesen Görbicz lőtte be – 6-3!

12. PERC: Megvan az első beállós gól is, a Bajnokok Ligája talán legjobb beállós játékosától, Heidi Lökétől. Ez volt az 5. győri gól, amely előtt Bulatovic talált be. Hatalmas az iram, 5-3 az ETO-nak.

11. PERC: Jovanka Radicevic harcos lány, most is ezt bizonyította, csakhogy a montenegrói védelem a szokottnél erőszakosabb volt, hetes. Görbicz állt oda, be is lőtte: 4-2!

10. PERC: Jaj, ez nagyon nagy gól volt: Popovic a kapufát is felhasználta a második vendéggólhoz – 3-2!

9. PERC: Megvan az első Podgorica-találat, Djokic volt eredményes egy lerohanás után – 3-1!

8. PERC: Nem lehet gólt lőni eddig a Győr norvég kapusának, másodszor is lábbal védi a montenegrói csapat próbálkozását.

A Győr a 2008-09-es szezonban játszott legutóbb, és elsőként BL-döntőt, akkor a Viborg volt az ellenfél. Az első meccset 26-24-re nyerte meg a magyar csapat, de a visszavágón három góllal kikapott, ráadásul Győrben.

6. PERC: Az egyik Bulatovic, Andjela próbálkozott egy hétméteressel, de Haraldsen ezt is hatástalanította!

6. PERC: Gööörbicz Anita, kíméletlen a bal oldalról befejezett támadás végén, 3-0 a Győrnek, ráadásul Cvejicet két percre kiküldik!

5. PERC: Megvan az első kapusbravúr is: Haraldsen védi Popovic büntetőjét, remek fejlemény, marad a 2-0!

4. PERC: Már 2-0! Görbicz vágott be egy hetest.

2. PERC: Haraldsen védett nagyot.

1. PERC: Elkezdődött a találkozó, a zöldben játszó Győr kezdett, góllal is zárult az első akció, Lekic talált be, 1-0!

A csapatok a pályán, a lelátó tele és zöldben úszik, hamarosan kezdődik a mérkőzés!

A mérkőzést a Veszprém Arénában rendezik, telt ház előtt, azaz 5000 magyar szurkoló próbálja hozzásegíteni a Győri Audi ETO KC együttesét ahhoz, hogy megfelelő előnyt harcoljon ki a második mérkőzésre.

Azt május 13-án játsszák majd Podgoricában. A montenegrói csapat a Larvik ellen küzdött az elődöntőben, az első meccsen 23-13-ra (!) verte a norvégokat, és a második találkozón is nyertek, Norvégiában 22-20-ra.

A Bajnokok Ligája döntőjére egyébként a Győr új mezzel készült, hogy ezt hogyan mutatták be, valamint hogy Karl Erik Böhn mit gondol a mérkőzésről, IDE KATTINTVA megtekinthető.

A Győr útja a döntőig

Az első csoportmeccsek során a dán Randers, a francia Metz és az osztrák Hypo ellen küzdött a győri együttes, két vereség (a Randers és a Hypo otthonában) is kellett ahhoz, hogy a lányok észbe kapjanak. Akkor még Konkoly Csaba volt a csapat vezetőedzője, később a helyére került a norvég Karl Erik Böhn.

A második csoportkörben a spanyol Itxako Navarro, a dán Midtjylland, valamint Böhn és Löke korábbi csapata, a norvég Larvik volt az ellenfél. Már az első meccsen sikerült Spanyolországban győzni, a lendület aztán kitartott, az utolsó fordulóban a Larvik otthonában elszenvedett vereség nem osztott, nem szorzott.

A román Valcea ellen már kőkemény volt a küzdelem, az első meccsen 35-31-re kaptak ki Görbiczék, a visszavágón azonban 8 góllal jobb volt a magyar csapat, így a 2008-09-es szezon után második alkalommal jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe.

A Győr kerete:

Pálinger Katalin, Katrin Lunde Haraldsen – kapusok

Eduarda Amorim, Görbicz Anita, Heidi Löke, Kovacsics Anikó, Jovanka Radicevic, Hornyák Anikó, Ana Gros, Andrea Lekic, Orbán Adrienn, Planéta Szimonetta, Tóth Eszter, Vérten Orsolya – mezőnyjátékosok

A  Podgorica kerete:

Katarina Bulatovic, Bojana Popovic, Andjela Bulatovic, Dragana Cvijic, Dijana Jovetic, Sonja Barjaktarovic, Ana Djokic, Milena Knezevic, Ana Radovic, Maja Savic, Elena Gjeorgijevska, Suzana Lazovic, Majda Mehmedovic, Radmila Miljanic, Marina Vukcevic, Clara Woltering, Jelena Markovic, Adriana Tacalie

Második Bajnokok Ligája-döntőjére készül a Győri Audit ETO KC. Karl Erik Böhn, a norvég sikeredző első győri évében rögvest a legrangosabb sorozat fináléjába vezette a csapatot.

Korai sikereinek köszönheti azt, hogy ma már ő irányítja a női kézilabda-válogatottat is, sőt, a következő szezonban már kizárólag a nemzeti csapattal dolgozik majd. Mindez azt jelenti, a Győrtől elköszön, természetes, hogy BL-sikerrel koronázná meg az első, és ezidáig utolsó győri évét.

Sokat tehet ezért élete párja, Heidi Löke a beállós poszton, a játékost a legjobb kézilabdázónak választották meg az elmúlt időszakban. Nemcsak ő, hanem a Győr többi csapattagja is kiválóan szerepelt eddig ebben az évben, a bajnokságban természetesen veretlenek maradtak, és már elhódították a Magyar Kupát is.

Kovacsics Anikó és Orbán Adrienn az alábbi videóban tökéletesen összefoglalta az esélyeket: a Podgoricában nincsenek nagy nevek (annyi biztosan nincs, mint a Győrben), de csapatként rendkívül egységesek:

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.