Az elmúlt nyolc év első magyar ATP-főtáblása, aki jelenleg a 450. a világranglistán, 2 óra 15 perc alatt, remek játékkal, 4-6, 6-3, 6-2-re verte a rangsorban 67. belga riválisát a román fővárosban.
A 23 esztendős magyar teniszező következő ellenfele az olasz Fabio Fognini lesz. Szinte hihetetlen, de a jövő héten várhatóan az ATP-listán óriásit előreugró magyar teniszező a selejtezőből küzdötte magát a főtáblára, ahol legyőzte a szlovák Lackót (ő a 64. helyen áll a világranglistán), majd az olasz Staracét is (76.). Malisse volt a legnagyobb név a sorban helyezése ellenére.
A selejtezőből indult Balázst megelőzően Sávolt Attila játszhatott a magyarok közül ATP-viadal főtábláján, még 2004-ben. A sorozatban legutóbb elődöntőbe szintén Sávolt jutott be, 2002-ben a lengyelországi Sopotban.
A bukaresti viadalon egy másik magyar teniszező ért el hasonlóan kimagasló eredményt: 1995 szeptemberében Noszály Sándor – szintén a selejtezőből feljutva – a Roland Garroson kétszer győztes spanyol Sergi Bruguera legyőzésével bejutott az elődöntőbe, és ott az akkori salakkirálytól, az osztrák Thomas Mustertől kapott ki. Muster abban az évben nyert Párizsban.
Mindeközben másik felnőtt, pályán lévő magyar teniszezőnk Babos Tímea a luxemburgi Mandy Minellával az oldalán kikapott a Petra Cetkovska, Alekszandra Panova cseh, orosz kettőstől a 220 ezer dollár összdíjazású marokkói salakpályás női tenisztorna párosviadalának pénteki elődöntőjében.
Az összecsapás 1 óra 34 percig tartott. Babosék nagy csatában hozták az első játszmát, a másodikban simán egyenlítettek Cetkovskáék, majd a döntő rövidítésben meg is nyerték a partit.
Eredmény – ATP-torna, Bukarest, elődöntő |
Balázs Attila – Xavier Malissen 4-6, 6-3, 6-2 Az elődöntő párosítása: Simon-Bachinger, Balázs-Fognini WTA-torna, Marokkó, összdíjazás: 220 ezer dollár, női páros, elődöntő: Cetkovska, Panova (cseh, orosz) – Babos, Minella (magyar, luxemburgi) 6:7 (5-7), 6:2, 10-6 – döntő rövidítés |