Sport

Bajnok lehet az UNI Seat Győr

Amennyiben a zöld-fehérek szerdán 18.15 órakor hazai pályán legyőzik a címvédő soproniakat, történetük során először megnyerik a női kosárlabda-bajnokságot.

Ellenkező esteben vasárnap ötödik mérkőzést rendeznek Sopronban, és ez a találkozó dönt a bajnoki cím sorsáról.

A döntő első mérkőzésén elszenvedett sima vereség után hazai pályán egyenlített a győri csapat, majd egy idegenbeli bravúrgyőzelemmel óriási lehetőséget teremtett magának a bajnoki arany begyűjtésére. A három győztes mérkőzésig tartó párharc állása 2-1 a zöld-fehérek javára, így az egyetemi csarnokban akár véget is vethetnek a csatának. A győriek természetesen arra készülnek, hogy történelmet írjanak, de ha ez szerda este nem sikerülne, vasárnap Sopronban még lesz erre esélyük.

– Természetesen nem mindegy, hogy mi fog történni a következő napokban, de már most kijelenthetjük, hogy emlékezetes, a végletekig kiélezett döntőre kényszerítettük a soproniakat. Bebizonyítottuk, hogy nem egy átutazó brigád vagyunk a női NB I-ben, hanem komolyan számolni kell velünk és nagy elszántsággal harcolva, már azt is tudjuk, hogy mi a célunk a döntőben – fogalmazott Fűzy Ákos, a csapat vezetőedzője. – Most már bármi történhet ebben a döntőben, az augusztusban ideérkezett fiatal, kedves lányok, a playoff alatt és a döntőben érett felnőttekké váltak – tette hozzá a győriek mestere.

A szerdán 18.15 órakor kezdődő mérkőzésre a korábban kiadott családi belépőkártyák érvényesek. A klub kéri szurkolóit, hogy a nagy érdeklődés miatt lehetőleg korábban jöjjenek ki az egyetemi csarnokba, mert a helyeket érkezési sorrendben lehet elfoglalni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik