Sport

Gyűjthetjük a pontokat

A női kézilabda NBI, 5.-8. helyéért folyó rájátszásban a 3. fordulóból előrehozott mérkőzésen az Alcoa FKC szombaton a DVSC Fórum csapatát fogadja.

Jól kezdték a fehérváriak a play-offot, nehéz mérkőzésen győzték el a Váci NKES csapatát,most, pedig ismét hazai környezetben gyarapíthatják pontjaik számát.

A csapat balszélsője, Vaszari Virág úgy véli valóban itt az esély egy újabb győzelem megszerzésére.

– Örülök, hogy megint itthon játszunk, bár nyilván az idegenbeli sorozat nem lesz majd annyira kedvező, de kellően felkészülve azokon a meccseken is jól kell szerepelnünk. A DVSC ellen már Konkoly Csaba irányításával játszottunk idén az alapszakaszban, és úgy gondolom, most sem szabad, hogy gondot okozzon a pontok itthon tartása. A DVSC fiatal, lelkes csapat, nem adják fel, küzdenek. Fontos lenne, hogy ellenük végre tényleg jól kezdjünk! A Vác ellen is az volt a tervünk, hogy az első perctől uraljuk a meccset, de ez ugye nem sikerült. A saját magunk dolgát tehetnénk ezzel sokkal könnyebbé, ha nem engednénk belelkesedni az ellenfelet. – hangsúlyozta a játékos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik