Idegzsábás meccs volt az olasz-orosz, nem nagyon hittünk benne, hogy a vendéghölgyeknek teremhet babér, 6-4-re ment a Setterosa a második negyed közepén, és nagyon úgy festett, az Európa-bajnok uralja a meccset… Hanem akkor a taljánoknál csúnyán elszakadt valami, leginkább klasszis kapusuknál, Giglinél: öt támadás, öt orosz gól, 6-9, és onnantól fogva mese nem volt, egyik kapus sem védett, szerencsére több orosz lövés ért a kapufák közé, így lett a vége 13-15.
Itt azért sok minden eldőlt, az ugyanis tudható volt: aki nyeri ezt a csoportot, annak ajándék lesz a péntek – mindenki másnak „véres“. Végül mi jöttünk ki a legjobban a körbeverésekből – de két keményen megharcolt győzelem (az oroszok és a spanyolok ellen) teljes mértékben feljogosított minket arra, hogy az eredetileg idegbajosnak gondolt péntekből a mosoly délutánja legyen.
És alkalmasint ezért ment ki Merész András a vacsorát követően, hogy picit magára maradjon a gondolataival, továbbá könnyezzen egy kicsit, amit a szemetelő eső miatt még csak szégyellnie sem kellett. Nem, nem a megtett útra gondolt, hanem az édesanyjára, Eördögh Évára, aki anno a női szakág elindításában játszott főszerepet: „Én hiszek ezekben a dolgokban… Hogy most is fogta valaki a kezemet, a kezünket“ – mondta Bandi, aki persze amiatt is elérzékenyülhetett volna, hogyha végig gondolja, honnan hová jutott ezzel a válogatottal. Valljuk be, az olimpiai ciklus első felében, sőt, még a sanghaji világbajnokságon sem gondoltunk arra, hogy ennek az együttesnek reális esélye lenne a londoni kvótára. Minden esetlegesnek tűnt, különösen a védekezés, kapusposzton nagyon vékonynak tetszett a gárda… Nem is voltunk sehol, istenigazából.
Aztán tavaly, ugyanitt, Triesztben felvillant a fény az alagút végén: a junior vb-ezüstérem megszerzése során kiderült, van azért itt anyag, nem utolsósorban találtunk egy kapust, az Amerikából hazarántott Bolonyai Flórát. Az Európa-bajnokságon már látszott, bárkinek ellenfelei lehetünk, és ezt itt, a régi sikerek helyszínén, Triesztben is bizonyította a társaság.
Úgyhogy készülhetnek a csajok Londonra – a magyar csapat létszámát az egyre gyilkosabbá váló kvalifikációs rendszereket ismerve nem kis dolog ez; ráadásul az utánuk következő három meccsen szépen rostálódott a lehetséges ellenfelek mezőnye, hiszen három veszélyes gárda kihullott az orosz-kanadai, spanyol-görög és olasz-holland negyeddöntőkön. A bent lévők közül az amerikai-ausztrál páros veszélyes, a britek nem, és a kínaiak is erősen kipukkadóban vannak, de a mi csapatunknak most már tényleg nem kell félnie senkitől.
Nem tudom, az egyéni sportágak mennyi izgalmat szolgáltatnak majd a játékok tizenhat napja során, abban azonban biztos vagyok, hogy a két pólócsapat – és persze a kézisek – végig lázban tartják majd a szurkolókat. Igen, végig: a lányokkal határozottan számolok az utolsó szombaton, valamikor kora este, az éremcsaták során.
