Sport

Három a Vidi igazság!

Káldor András

2012. 04. 18. 22:02

A Ligakupa döntőjében a Videoton FC magabiztos győzelmet aratott a KTE ellen, így fennállása óta harmadszor nyerte meg a sorozatot.

Korábban a témában:

Volt miért törlesztenie a Videotonnak, annak ellenére, hogy a júliusi Szuperkupa döntőben egyszer már visszavágott a Magyar Kupa tavalyi döntőjében elszenvedett vereségért a kecskemétieknek. A sorsolás szeszélye folytán vendéglátóvá avanzsált lila-fehérek természetesen igényt tartottak a serlegre, ezúttal azonban esélyük sem ennek bezsebelésére.

Már az első félidőben vezetéshez jutott a fehérvári gárda, a 38. percben Szolnoki Roland ívelt előre, Torghelle Sándor lefejelte a labdát Sándor Györgynek, aki két cselt követően hat méterről lőtt a hálóba. Ezután magabiztosan őrizte előnyét a Videoton, de aztán a Walter sérülése miatt beálló, és az ősszel még a Hírős-városban játszó Gyurcsó Ádám találatával megduplázta vezetésüket. A 65. percben a középpályás kilépett a jobbösszekötő helyén, majd 9 méterről a kifutó kapus mellett passzolt a kapu közepébe. Ezzel lényegében a fontosabb kérdések el is dőltek, a KTE képtelen volt újítani, ráadásul a befejezés előtt fél perccel a szintén csereként beküldött Nikolics Nemanja az elmélázó, és láthatóan lelassult védők gyűrűjéből lőtt 16 méterről a léc alá.

A Videoton FC ezzel a győzelmével harmadik Ligakupa-diadalát jegyezte, és a Szuperkupa után szezonbeli második trófeáját gyűjtötte be.

Jegyzőkönyv:

Kecskeméti TE – Videoton FC 0-3 (0-1)

Kecskemét, 5000 néző

Kecskemét: Antal – Koszó, Balogh B., Varga R, Mohl – Csukics (Balog, 77.), Alempijevics (Bertus,66), Szavics, Pekár (Hegedűs Á., 62.) – Litsingi, Tököli

Szakmai igazgató: Török László

Videoton FC: Tujvel – Szolnoki, P. Vinícius, Caneira, H. Sánchez – Sándor Gy. (Kovács I., 70.), Mitrovics (Vaskó, 86.), Tóth B., F. Oliveira (Nikolics N., 78.), Walter (Gyurcsó, 77.) – Torghelle (Evandro, 82.).

Gólszerzők: Sándor Gy., Gyurcsó, Nikolics N.

Edzőszemmel:

– Gratulálok a Videoton FC-nek, hogy megnyerte a döntőt, de gratulálok a mi csapatunknak is és persze a szurkolóinknak, akik 0-3-as eredménynél is buzdították a társaságot. Egy hosszú, sikeres folyamat eredménye, hogy döntőbe jutottunk. Rengeteg fiatalt kipróbálhattunk a Ligakupában, ami pozitívum, hiszen ők eredményesen szerepelnek a bajnokságban is. Hihetetlen taktikai fegyelemmel játszott ma a Videoton FC az egész mérkőzésen, és szerencsétlenségünkre ők rúgták az első gólt, ami után ugyanolyan fegyelmezettek tudtak maradni. Nem hagytak nekünk területet, nem tudtunk velük szembefordulni, nagyon sokszor kényszerültünk vissza passzokra, és emiatt a ránk jellemző támadó futball nem jöhetett létre.  – Török László a KTE szakmai igazgatója

– Egy döntőben mindig az a cél, hogy a csapat megnyerje azt, és ez a mai egy nagyon fontos győzelem volt. Idegenben játszottunk egy nagyon jó csapat ellen. A Kecskeméttel már hosszas a történelmünk, nyertünk itt korábban, de ki is kaptunk tőlük, hiszen ismétlem, nagyon jó együttesről van szó. Ma egy jól játszó Kecskemét ellen kellett pályára lépnünk, a játékosok azonban érettek voltak, megvalósították azt, amit elképzeltünk. Abban is megmutatkozott ez az érett játék, hogy a gól után is ugyanolyan fegyelmezetten játszottunk. A Kecskemét fő erényeit, ami ezt a csapatot sikeressé teszi, semlegesíteni tudtuk. Ezért is és a végső győzelem miatt is nagyon büszke vagyok a játékosaimra.  – Paulo Sousa a Videoton FC vezetőedzője

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.