A férfiaknál egyértelműen Tálas Bence volt az országos bajnokság nyertese, aki a csütörtöki összetett bajnoki cím után szombaton gyűrűn, vasárnap pedig nyújtón szerzett aranyérmet. Így a férfiak közül egyedül ő győzött két szeren, mai nyújtógyakorlatát hibátlanul teljesítette.
Ráadásul ugrásban sem kellett volna sok az aranyhoz, ám ott Vadászfi Ákos, akivel együtt tréningezik, tökéletesen kivitelezett ugrásaival megelőzte. Korláton Mihók Ádám lett az első, aki a különböző szereken szerzett ezüst- és bronzérmeihez ezzel a legnemesebb fémből is hozzátehetett egyet.
A nőknél az olimpiai résztvevő Böczögő Dorina gerendán volt a legjobb, új gyakorlatát mutatta be, és mindez azt bizonyította, hogy sérüléséből újra visszatalált a szerhez, talán ehhez a legkönnyebben. A második helyen holtverseny alakult ki Gombás Laura és Csillag Tünde között.
Csillag egyébként a nap legmagasabb női pontszámával, 14.100 ponttal diadalmaskodott talajon, szépen kivitelezett gyakorlattal. Böczögőék legközelebb szombaton lépnek a szerekhez 10 óra 30 perctől a Tornacsarnokban, ahol az Eb-válogatóra kerül sor.