Sport

Későn ébredt válogatottunk

Káldor András

2012. 04. 12. 22:55

A magyar válogatott másodszor is vereséget szenvedett az U18-as jégkorong vb-n, ezúttal Ukrajna ellen nem tudtunk nyerni.

Nem mondhatni, hogy ideálisan indult magyar szempontból a találkozó, ugyanis 36 másodperc elteltével már Vay Ádám ketrecében táncolt a korong egy védelmi hiba után. Majd négy percig kettős hátrányban volt csapatunk, ezt még kibekkeltük, de utána ismét jött az újabb ukrán gól, Kirilo Bondarenko révén. Rögtön utána időt kért Eric Thurston a magyar együttes szövetségi kapitánya. A lehető legjobbkor jött, mivel a harmadból hátralevő időben már összeszedettebben játszottunk, igaz komolyabb helyzetet nem tudtunk kidolgozni.

Akárcsak az első, a második játékrész is góllal, méghozzá ukrán találattal kezdődött. Ráadásul Martisko egy fineszes, rövid sarkos közeli lövéssel alaposan megtévesztette Vayt, akit ezután le is cserélt Thurston. Helyére Ágoston Olivér állt be. Ő sem úszta meg kapott gól nélkül, mert alig néhány percet töltött a jégen, amikor Zakarov előnyből felavatta. Aztán azért a harmad végére nekünk is jutott az örömből, emberelőnyből Vincze Péter lőtte ki a bal felső sarkot. Igazság szerint az előnyökkel ezt megelőzőleg nagyon rosszul sáfárkodtunk, hiszen a nyolcadikat tudtuk kihasználni ezzel a találattal. Bíztunk abban, hogy a záró húsz percre valamelyest összekapja magát a csapat, és többek között javít ezen a mutatón is. Ez aztán tényleg összejött, de csak a végjátékra, amikor Arany Máté, majd Ritó László góljaival feljöttünk két gólra. Az ukrán kapitány erre rögtön időkéréssel reagált, és annyira megszervezte csapata védekezését, hogy a hátralevő három percben már nem voltunk többször eredményesek. Kár érte, mert az utolsó negyedórában már egészen jól pörögtek a játékosok, és nagyobb összpontosítással még szorosabbá tehették volna a végét.

Most egy nap pihenő következik a vb-n, legközelebb, pedig szombaton a mezőny talán legerősebb válogatottja, Fehéroroszország ellen lépünk jégre.

Jegyzőkönyv:

Magyarország – Ukrajna 3-5.. (0-2, 1-2, 2-1)

Székesfehérvár, 500 néző

Vezette: Benvegnu, Lazzeri (olaszok), Jamagucsi (japán)

Magyarország: Vay (Ágoston) – Léránt, Korbuly, Kocsis F., Vincze 1, Ritó 1 – Kiss A., Reiter A., Dósa K. (1), Könczei, Fliszár – Arany 1, Pados, Hamvai, Sebők, Nagy K.- Szaller, Schmál, Bata, Majoross, Gágyor

Szövetségi kapitány: Eric Thurston.

Ukrajna: Zakercsenko (Jelisejev) – Sircsenko, Diki, Zakarov 2, Martisko 1 (1), Csernyisenko (1) – Kuzmenko, Skripets, Cserdak, Petrangovszkij (1), Komarcsev 1 – Ignatenko, Zabulonov, Kutsevics, Bondarenko 1, Bojkov – Varivoda, Kuzmik, Makorevics, Korzh

Szövetségi kapitány: Alekszander Godinyuk.

Kiállítások: 18 illetve 22 perc

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Balatonmáriafürdő, 2015. július 7.
Fürdőzők a balatonmáriafürdői strandon 2015. július 7-én. Az országos tiszti főorvos július 4-től július 8-án éjfélig hőségriadót rendelt el, mert ebben az időszakban eléri vagy meghaladja a napi középhőmérséklet a 27 Celsius-fokot.
MTI Fotó: Varga György
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.