Sport

Hári nem játszhat Székesfehérváron

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) versenybírósága nem engedi játszani Hári Norbertet a szerdán kezdődő székesfehérvári korosztályos világbajnokságon..

Kovács Zoltán, az MJSZ főtitkára felháborítónak tartja a döntést. Hangsúlyozta: Hári Norbert igazoltan szerepelt már a magyar U8-as és U10-es bajnokságokban összesen négy szezont, majd tízéves korában családjával Svédországba költözött. Bátyja, Hári János pedig tagja a vasárnap rajtoló felnőtt divízió I-es vb-re készülő magyar válogatott keretének.

A vita abból adódik, hogy az IIHF versenybírósága nem ismeri el nemzeti bajnokságnak az U8-as és U10-es bajnokságokat. Így aztán Hári Norbertnek az IIHF szerint nincs meg a legalább kétéves magyarországi múltja, hiába van magyar útlevele, hiába vallja magát magyarnak, hiába magyar felnőtt válogatott a testvére, hiába magyarok a szülei – mondta az MTI-nek Kovács Zoltán. – Egyszerűen érthetetlen, hogy az, aki Magyarországon születik, itt tanul meg jégkorongozni, majd tízévesen külföldre megy, miért nem lehet magyar válogatott?! Az IIHF elnökségéhez fellebbezünk, amely majd májusban ülésezik. Persze ez azt jelenti, hogy Hári nem léphet pályára a székesfehérvári vb-n.

Eric Thurston szövetségi edző Hári kiesése miatt Schmál Kristófot hívta be a csapatba, amely szerdán 19:30-kor az osztrákok ellen kezdi meg a divízió I/B-s világbajnokságot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik