Sport

Két indulónk van hegyikerékpárban, már csak kvóta kell

Parti András és Benkó Barbara kolzsvári hegyikerékpáros győzelme olimpia indulást érhet.

A két kerekes nagy fölénnyel megnyerte a Kolozsváron rendezett hegyikerékpáros versenyt, így eldőlt, hogy ők indulhatnak Londonban, amennyiben a májusban záruló kvalifikációs időszak végén Magyarország kvótaszerző helyen végez. A nemzetközi szövetség (UCI) honlapja szerint az erdélyi viadalon Parti több mint két perccel, míg Benkó hat percnél is nagyobb fölénnyel győzött. A férfiaknál Buruczki Szilárd a hatodik, Juhász Zsolt pedig a hetedik lett. A nők versenyében Dósa Eszter a dobogó harmadik fokára állhatott fel, míg Módos Gabriella a negyedik helyen végzett.

A két éven át tartó kvalifikációs időszakban egészen március 31-ig minden magyar versenyző csak azért küzdött, hogy minél több ranglistapontot szerezzen az országnak, az utóbbi két hétben azonban már egymással is meg kellett küzdeniük. A magyar szövetség januárban kihirdetett válogatási feltételrendszere szerint ugyanis az esetleges kvóta sorsáról három verseny – Újvidék (március 31.), Kolozsvár és Graz (május 6.) – hivatott dönteni, ám mivel Újvidéken és Kolozsváron is Parti és Benkó volt a legjobb, már most biztos, hogy ők mehetnek Londonba, ha sikerül megszerezni az indulási jogot. A két tartalék Buruczki és Dósa lenne.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik