Sport

Csapatsirató

Káldor András

2012. 04. 02. 18:54

A Sapa Fehérvár AV19 menedzsmentje úgy döntött a szezon végén, hogy jövőre már nem indít farmcsapatot a magyar bajnokságban.

Korábban a témában:

Öt évvel ezelőtt az akkor még Alba Volán néven szereplő székesfehérvári gárda úttörőnek számított azzal, hogy a felnőtt, és az osztrák ligában játszó gárda mellett elindította a Fehérvári Titánok együttesét csupa fiatal, 17-19 éves hokissal. Nem titkolt szándéka volt ezzel a klubvezetésnek, hogy innen az első csapatba irányítsák a tehetségeket, és lehetőleg minél több ifjú „titánnak” adjanak lehetőséget. Sofron István, Kóger Dániel, Nagy Gergő, Maklári Erik, Tóth Adrián, Bálizs Bence a válogatottságig jutott ezekből az „almokból”.

Az idei pontvadászat üde színfoltját jelentette a Kóger István irányította alakulat. Annak ellenére, hogy a MOL Liga rájátszásáról éppen csak lemaradtak, de kárpótolta őket, hogy a Magyar Kupa, ahol ez a fiatal csapat bronzérmes lett, és az OB I-ben is a negyeddöntőben sikerrel zárt az Újpest ellen – lényegében nekik köszönhette a SAPA Fehérvár AV 19, hogy később megvédhette bajnoki címét.  A klub menedzsmentje azonban a szezon zárásakor úgy döntött, hogy nem indítja a következő bajnokságban őket, ezt a lépésüket takarékossági okokkal magyarázták. Több játékosnak szerződést kínálnak ugyan az EBEL-csapatban, a nagyobb hányadnak viszont két választási lehetősége maradt. Egyrészt keresnek maguknak csapatot – azért a társaság zöme szeretne utat törni magának a honi hokiban – másrészt, pedig jobb híján hátat fordítanak a sportágnak.

Kóger István természetesen akceptálja klubja lépését, de ugyanakkor csalódott. Ez persze egyáltalán nem véletlen, hiszen hosszú évek munkája fekszik ezekben a srácokban, és azért az Élet bizonyította, hogy megállják a helyüket magasabb szinten is. „Sajnálom, hogy a klubnak nincs lehetősége ezt a farmcsapatot fenntartani. Öt év kemény munkája van ebben, ha belegondolok, honnan indultunk, és eljutottunk odáig, hogy jelentős tényezői lettünk a magyar bajnokságnak, a MOL Ligának Az idei év, pedig kimondottan a fiatalokról szólt. Jó lenne, ha nem vesznének el ezek a gyerekek!” – hangsúlyozta Kóger. Igaza van főleg abban a tekintetben, talán idén történt először, hogy lényegesen kevesebb „visszajátszójuk” volt az első garnitúrából az előző évekhez viszonyítva. „Jelentős erősítés nélkül 17 hazai meccsből tízet megnyertünk, a Csíkszeredát kétszer is elkaptuk, csupán a Dab. Docler ellen nem tudtunk győzni. A MOL Ligában ugyan hetedikek lettünk, de ettől függetlenül a legjobb szezonunkat futottuk.” – tudtuk meg.

Mindenesetre még nem tudni, hogy hol fog játszani az utánpótlás a jövőre, az egyesület tervei szerint az osztrák liga U 20-a, vagy U 18-as pontvadászatába neveznének, ám jelen állás szerint ezzel kapcsolatban még több kérdés nyitott mind az osztrák, mind a magyar szövetség oldaláról.

Kíváncsiak voltunk arra, hogy ezek után mi lesz Kóger Istvánnal? „Nem tudom még a vezetőség döntését, nem egyeztettünk, de ahogy hallom számítanak a munkámra a későbbiekben is. Én annyira szeretem ezt a sportágat, hogyha olyan lehetőséget kapok, amit úgy érzek, hogy valóban segíteni tudok vele, azt örömmel vállalom. Én ezt nem is munkának veszem, a jégkorong az életemet végigkíséri, szívesen vagyok benne. ” – tette hozzá a szakember.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

MISSION, TX - JUNE 12: A boy and father from Honduras are taken into custody by U.S. Border Patrol agents near the U.S.-Mexico Border on June 12, 2018 near Mission, Texas. The asylum seekers were then sent to a U.S. Customs and Border Protection (CBP) processing center for possible separation. U.S. border authorities are executing the Trump administration's "zero tolerance" policy towards undocumented immigrants. U.S. Attorney General Jeff Sessions also said that domestic and gang violence in immigrants' country of origin would no longer qualify them for political asylum status.   John Moore/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.