Sport

Elődöntőben a fehérváriak

Káldor András
Káldor András

2012. 02. 29. 23:33

Az OB I-es bajnokság középdöntőjében sikerével a két győzelemig tartó párharcot lezárta Újpesten a SAPA Fehérvár AV 19 csapata.

Korábban a témában:

Az Újpest kétszer ugyan egyenlített, és a második harmad után is csak egygólos hátrányban volt. A záró játékrész közepén azonban Németh Ádám hat perc alatt triplázott, ezzel a Volán négygólos előnybe került, eldöntve ezzel a továbbjutást.
A SAPA Fehérvár AV 19 a Dab.Doclerrel találkozik az elődöntőben, a másik ágon a Ferencváros és a Miskolc mérkőzik a döntőbe jutásért.

Meg kell jegyezni viszont, hogy a március 8.-án, Dunaújvárosban kezdődő, és három győzelemig tartó sorozatban már ott lehetnek az EBEL-ben szereplő fehérváriak is. Más kérdés, hogy ezzel kapcsolatban sok minden akár már holnap eldőlhet, amikor az EBEL rájátszásában rendkívül fontos összecsapást vívnak a kék-fehérek az Olimpija Ljubljana otthonában. Ha ebből a párosításból továbblépnének, akkor nagy valószínűséggel továbbra is a farmcsapat képviselné a klubot az elődöntő során. 

Jegyzőkönyv:

Újpesti TE – SAPA Fehérvár AV 19 3–6 (1–2, 1–1, 1–3)
Megyeri út, 150 néző.
Vezette: Babic, Wolf, Abonyi

Újpest: Hajek – Zalavári 1, Dorner, Pichler, GERGELY ZS. (2), Virág Csaba 1 – Sommer, Vojtkó, Szirányi D., Szajbert P., Rusznyák – Garbacz, Vígh, Kukucska 1, Tolnai (1), Jankovics
Edző: Ancsin János

SAPA Fehérvár: Pleszkán – Erdélyi T., Varga A., Németh A. 1 (3), Hajós 1, Németh Á. 3 (1) – Farkas T. (1), Maklári, Fekti Á. (1), Farkas L., Tóth G. 1 – Hetényi P., Balogh B., Reiter R., Horváth D., Kovács V.
Edző: Kóger István

Kiállítások: 10 perc fegyelmi (Rusznyák), ill. 2 perc
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0 a SAPA Fehérvár AV 19 javára

Edzőszemmel:

– Ismét egy nyerhető meccset vesztettünk el. Ennyi helyzetet nem lehet büntetlenül kihagyni. – Ancsin János az Újpest edzője
– Az elején nagyobb előnyre is szert tehettünk volna, a második harmadban azonban nekünk volt szerencsénk, hogy nem húzott el az Újpest. A negyedik gólunk után úgy érzem, feladták a hazaiak. –  Kóger Istvána SAPA Fehérvár AV 19 edzője

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.