Sport

Cseh Lászlót letaszították a trónról

Cseh László címfosztásával kezdődött a debreceni országos úszóbajnokság csütörtöki nyitónapjának döntős sorozata.

A vegyesszámok klasszis versenyzőjét 200 m gyorson előzték meg hárman is, a győzelmet a hosszabbik gyorstávok kiválósága, Kis Gergő szerezte meg. Az összesen kilenc finálét tartalmazó programban – nyílt nemzetközi bajnokságról lévén szó – külföldiek is szóhoz jutottak, a magát már az első napon is több műfajban kipróbáló Cseh Lászlót például egy román sprinter szorította le a dobogóról.

A 400 m vegyes döntőjében azonban helyreállt a világ rendje: az olimpiai harmadik, vb- és Eb-aranyérmes magyar úszó nagyon biztosan nyert a tavalyi első Gyurta Gergely és a korábbi Európa-bajnoki bronzérmes görög Joannisz Drimonakosz előtt, viszont 50 m háton elvette tőle az országos bajnoki titulust Bohus Richárd, aki két tizedre maradt el Cseh magyar csúcsától.

Bohus 50 méteren jobbnak bizonyult Cseh Lászlónál

A nap zárószámában, 800 m férfi gyorson a múlt esztendei győztes Kis Gergő – aki ezen a távon tavaly vb-bronzérmes, 2008-ban pedig Európa-bajnok volt – tetszetős keretbe zárta csütörtöki produktumát: akárcsak a finálék elején, 200 m gyorson, itt is nyert, méghozzá magabiztosan, bő egy másodperccel utasítva maga mögé Gyurta Gergelyt.

A nőknél először 200 m pillangón hirdettek győztest: nyert a 2010-es magyar bajnok, abban az évben a budapesti Európa-bajnokságon ebben a számban ezüstérmes, már londoni olimpiai A szintes Jakabos Zsuzsanna, s a címvédő Kapás Boglárkát az olimpiai B szinttel kirukkoló, debreceni színekben induló Risztov Éva is megelőzte. 400 m vegyesen az 1996-os születésű György Réka diadalmaskodott, a vele azonos évjáratú Sztankovics Anna pedig 50 m mellen győzött 2011 után 2012-ben is.

Nem volt kérdéses, hogy Jakabos Zsuzsanna szerez-e érmet


A staféták versengésében címvédés volt: a 4×100 m-es férfi sprintváltó a Kőbányai SC Pulai Vince, Bernek Péter, Cseh László, Kozma Dominik összetételű kvartettjének sikerét hozta, a 4×200 méteres női gyorsváltót pedig a Jövő SC-Veolia – Joó Sára, Kiss Nikoletta, Verrasztó Evelyn, Mutina Ágnes alkotta – négyese nyerte, 8:09.67 perces országos egyesületi csúccsal. Az előző rekordot – 8:10.15-tel – szintén a “jövősök” tartották.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik