Sport

Káprázatos szolnoki siker Lettországban

A magyar férfi kosárlabda utóbbi 30 évének legnagyobb sikerét érte el a Szolnoki Olaj. Bejutott az EuroChallenge sorozat elődöntőjébe!

A Szolnok úgy utazott el Lettországba, hogy tudta, a magyar kosárlabdasport közelmúltjának legnagyobb sikerét érheti el, ha megszerzi a győzelmet és a továbblépést az EuroChallenge-ben.

Hogy miben bízhatott az Olaj? Egységességében, a kulcsemberek megbízható teljesítményében és néhány extrában, ahogyan a koséredzők szokták emlegetni. Ha mindenki csak jól játszik, az nem elég. Kellenek extrateljesítmények.

Az Olajban most is voltak. Obie Trotter egészen kiválóan irányított és ő lett a mezőny legeredményesebb pontszerzője 20 pontjával. A 15 pontos Horváth Ákosnak egyetlen hibája volt a meccsen, amikor a végjátékban eladott egy labdát. Klasszisára jellemző, hogy az ellentámadásnál vissza is szerezte azt, sorsdöntő szituációban.

Hristo Nikolov, aki a szolnoki drukkerek kedvence lett, 13 ponttal zárt, és pontjai nagy részét a véghajrában, a legjobbkor szerezte meg.

Magyar csapat nemhogy a márciust, de még az őszt sem élte túl az elmúlt években a nemzetközi porondon, az pedig, hogy a Szolnok most egy európai kupa Final Fourjába jutott, egészen kivételes teljesítmény.

A legjobb négy között már ott van a török Besiktas és a francia Chalón, akit egy alkalommal már megvert a magyar együttes!

A mérkőzés összefoglalója:

Kosárlabda EuroChallenge, negyeddöntő, 3. mérkőzés
BK Ventspils – Szolnoki Olaj 78-82 (24-13, 14-21, 12-18, 28-30)
A szolnoki pontszerzők: Trotter 20, Horváth Ákos 15, Nikolov, Mills 13-13, Trepák 7, Gay 6, Báder 5, Fodor 3
Továbbjutott a Szolnoki Olaj KK 2-1-es összesítéssel!


Az élő közvetítést az alábbiakban olvashatod vissza!

Vége!!!!!!! 82-78 arányban győzött a Szolnok, ezzel ott van az EuroChallenge legjobb négy csapata között. Bámulatos magyar siker!

10 másodperc van hátra: Hazai dupla, majd Trotter két büntetője: 80-72, majd jön egy hazai tripla. 80-75!

17 másodperc: Megint kimarad a lett tripla, megint jöhetnek a szolnoki büntetők. Kijelenthetjük, történelmi sikert aratott a Szolnok!

24 mp van hátra: Mills mindkét büntetőt értékesíti: 77-70 a mieinknek!

26 másodperccel a vége előtt: Berzins tripla, de kimarad. Még jó…

10. PERC: Berzins tripla – 70-75! Horváth kihagyja a két büntit.

10. PERC: 49 másodperc, elhibázott lett támadás, fault, Trotter a vonalon. Az első bemegy! A második is. Innen nem lehet elveszíteni!

9. PERC: Csakhogy van nekünk egy Hristo Nikolovunk, aki labdát szerez és zsákolással jelzi, hogy a Szolnok meg akarja nyerni a mérkőzést. Időt is kér a Ventspils. 73-67 a Szolnoknak 63 másodperccel a vége előtt.

9. PERC: Közelebb jönnek, majd Mills ellépi, négy pont az előnyünk!

9. PERC: Hat ponttal vezetünk: Nikolov varázsol: 71-65!

8. PERC: Ez az! Horváth Ákos szerez labdát, majd Nikolov bevágja a bevágnivalót és még oda is ütnek neki. 69-65 ide!

7. PERC: Young duplájára most Nikolov válaszol egy hármassal, hihetetlenül nagyot küzd a Szolnok. 66-65 a magyar csapat javára.

6. PERC: Trotter fantasztikus. Berzins kettő plusz egye után újabb triplát szerez.

6. PERC: Trotter menti meg a megmenthetetlen labdát, egyenlít, majd egy nagy lett homály után Báder ellen fújnak támadót. Kár. 60-60!

5. PERC: 5 perc 45 másodperccel a vége előtt ismét vezet a Vetspils. Berzins talált be – 60-58 a letteknek.

4. PERC: Grayt nem tudjuk tartani, már 14 pontos. A szolnokiak Nikolovban bíznak, többször is rá irányul a figura. Most kapkodnak a mieink. Fodor nagyon rossz passzal jelentkezik. 58-57-re ezzel együtt még a Szolnok megy.

1. PERC: Gray hármasára Trotter felel ugyancsak három ponttal! 53-57!

1. PERC: A Szolnoké az első támadás.Trepák talál be, majd kőkemény szolnoki védekezéls következik.

Elindult a negyedik negyed!

Vége a harmadik negyednek – jól állunk!

10. PERC: Gay mellett Gray eredményes a vonalon túlról, máris csak kettő a magyar csapat előnye – 50-52!

9. PERC: Trotter és Trepák játszottak össze, utóbbival szemben faultoltak, be is dobta mindkettőt a nagy öreg, 52-47 ide.

7. PERC: Diane – bámulatos triplát szerez, sajnos. Újra a lettek előnyben, de csak Trepák hármasáig!! Sőt, Trotter passza után Nikolov zsákol hatalmasat, 50-47-re vezet az Olaj!

7. PERC: Elkezdődött a hetedik perc, igen, két és fél perce nem esett kosár. Mills hármassal próbálkozott, majd jött egy haztai trojkakísérrlet, hogy aztán négyszer is a hazai gyűrűről pattanjon le a pöckölés.

5. PERC: Látszik, hogy ez a mindent eldöntő összecsapás, hiszen ideges a hazai együttes.

Az első meccsen 19 ponttal kapott ki ebben a csarnokban az Olaj.

4. PERC: Horváth Ákos átveszi a vezetést!! Hogy hogyan? Két triplával. 45-44-re már a Szolnok megy! Időt is kér a lett mester.

3. PERC: Nikolov először elhibázza a hármast, majd le is fordulnak a szolnoki bolgárról, Mills szépít az eredményen – 44-39! Szerencse, hogy Zakis, a hazaiak egyik magas embere negyedik szabálytalanságát szedi össze, le is cserélik.

1. PERC: A lettek szerezték az első pontokat, a Szolnok támadása viszont pontatlan volt. Diane már 42-34-re alakítja az eredményt.

Elkezdődött a 3. negyed!

A Szolnok ma már kapott egy elismerést, ugyanis az európai szakportál beválasztotta Európa legjobb 100 csapata közé.

A mieink közül az első két negyed után Horváth Ákos a legeredményesebb 9 pontjával, Gay és Trotter 6-6 pontot szerzett, Mills és Báder 5-5 egységet. A hazaiaknál Meiers 8 pontos, és ugyancsak ennyit szerzett Diane.

A harmadik negyedben kapcsolódunk be a mérkőzésbe, amely hamarosan kezdődik.

Az első negyedet 24-13-ra megnyerte a lett csapat, a másodikban viszont jobb volt a Szolnok, 21-14 arányban.

A nagyszünetben 38-34-re vezet a Ventspils együttese!

A Szolnoki Olaj kalandos repülőút után érkezett meg Lettországba, ahol szeretne bejutni az álmok kapuján. Ha nyer Pór Péter együttese, a harmadik számú európai kupasorozat Final Fourjába jut.

Kosárlabda EuroChallenge, negyeddöntő, 3. mérkőzés
BK Ventspils : Abernethy – Meiers – Diane – Young – Berzins.
Szolnoki Olaj: Trotter – Horváth – Mills – Nikolov – Báder.

Egy vereség, majd egy győzelem. Ez a mérlege a lett Ventspils ellen a Szolnoki Olajnak az EuroChallenge negyeddöntőjében.

A magyar bajnok és kupagyőztes szárnyal az európai kupaporondon, hiszen már a második csoportkör utáni negyeddöntőnél jár. Erre korábban még nem volt példa a magyar kosárlabdázás történetében. A 2000-es évek elején a Debrecen aratott néhány kiemelkedő sikert az ULEB-kupában, ezen kívül csak női vonalon tud felmutatni bravúőrokat a sportág a 90-es évektől kezdve.

Egészen sajátos, de az Olaj második csoportkörében mind a négy együttes 3 győzelemmel és 3 vereséggel zárt, csak hazai sikerek születtek, így értelemszerűen a Szolnok is a hazai meccseit hozta, a Chalon, az Okapi Alstar és a Telekom Baskets Bonn ellen. A belga Okapit bámulatos mérkőzésen és különbséggel (112-76) nyerte meg a magyar csapat és a németalföldiek ellen idegenben is jól ment, az utolsó dobás azonban kimaradt, így a hazaiak örülhettek (84-86), pedig szinte végig vezetett az Olaj. A mindent eldöntő hatodik meccsen öldöklő csatában nyert 96-94-re a Szolnok, így később meglett a továbbjutás is.

A Ventspils nem ismeretlen a magyar kosárbarátoknak idén, ugyanis a másik EuroChallenge-induló, a Paks csoportellenfele volt az első körben. A lettek mindkét alkalommal elpáholták a magyar együttest: otthon 69-56-ra, Pakson pedig 79-78-ra.

A csoportban még a Khimik Juzsnij és a Nyiznij Novgorod volt az ellenfél (korábban a selejtezőben az ukrán Azovmash), majd a második csoportkörben a francia Roanne Basket, a holland Leiden és a német Oldenburg – innen sikerült továbblépniük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik