Tibolya a közepesnél valamivel jobb vívással kezdett, de aztán csak a 31. legjobb időt úszta, majd a lovaspályát egy hibával teljesítette, így a 13. helyről vághatott neki a lövészetekkel megszakított futásnak, melyben jelentősen visszacsúszott.
Demeter gyengébben vívott, viszont lényegesen jobban úszott, az ötödik legjobb idő volt az övé. A lovaglása azonban nem jött össze – 140 pontot hagyott a pályán -, emiatt csak 25. volt a kombinált zárószám előtt, s végül nem tudott előrelépni – a nemzetközi sportági szövetség (UIPM) honlapja szerint.
Győzött az orosz Alekszandr Leszun. Melléje honfitársa, Szergej Karjakin és az olasz Riccardo De Luca állhatott fel a dobogóra.
A 107 fős, nagy mezőny számára pénteken három csoportban zajlott a selejtező a Vk-sorozat második állomásán, Rio de Janeiróban, s mindegyikből az első 12 helyezett jutott a vasárnapi döntőbe.