Sport

Ördögien jól rajtolt a Wolves

A Közép-európai Futball Liga (CEFL) nyitómérkőzésén a Budapest Wolves magabiztos játékkal győzte le az osztrák Blue Devils gárdáját.

Miután az előző idényben a Farkasok egészen a ligadöntőig meneteltek – ahol azonban drámai mérkőzésen egypontos vereséget szenvedtek a Vukovi Belgrádtól – ezért bíztató előjelekkel várták az új szezont. Ehhez képest azonban kissé berozsdásodva vezette az első játékokat a Wolves, a ligába 2009 után visszatérő Cineplexx Blue Devils ellen, és ennek meg is lett az eredménye: az első negyedben két touchdownt szereztek a vendégek.

Ennél jobb motiváció nem is kellett, a CEFL-ben osztrák, szlovén, szerb és horvát csapatok ellen küzdő Farkasok magukra találtak, és a második félidőre magabiztos játékkal teljesen felőrölték ellenfelüket: a hátralévő három játékrészben 36 pontot szereztek, miközben a piros-feketék kőkemény védőegysége egyet sem engedett a Blue Devilsnek (36-14).

A Farkasok így győzelmet ünnepelhettek idei első találkozójukon, amire lélektanilag szükség is volt, ugyanis legközelebb március 31-én lépnek pályára Belgrádban, a legfőbb rivális Vukovi ellen.

Eredmény – Amerikaifutball, Közép-Európai Futball Liga
Budapest Wolves – Cineplexx Blue Devils 36-14

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik