Sport

Alaposan megizzadt a Veszprém

Az MKB Veszprém a vártnál nehezebben győzött az FTC-PLER otthonában a Budapest Bank férfi kézilabdaligában.

Az alapszakaszban már biztosan első, címvédő és egyben BL-nyolcaddöntős MKB Veszprém az FTC-PLER otthonába látogatott szombaton kora délután, és meglehetősen szoros meccset vívott a házigazdával.

Az első félidőben főképp a vendégeknél volt az előny, de kétgólosnál nagyobb előnyt nem tudtak kialakítani, jól tartotta magát a hazai együttes. A 27. percben pedig a vezetést is átvette az FTC-PLER Pálos Gábor góljának köszönhetően (14-13).

Nagyon bekezdett a második játékrészben a házigazda, négy góllal is elhúztak (19-15), ám ezután sorozatban öt Veszprém-találat következett. Zsiga Gyula csapata ugyan még egyenlíteni tudott, de az előnyt már képtelen volt magához ragadni, a Veszprém pedig a meccs végére bedarálta ellenfelét.

A címvédő végül 31-27-re diadalmaskodott utolsó meccsén az alapszakaszban. Marko Vujin tíz góllal vette ki a részét a vendégek sikeréből.

Később a Pick Szeged magabiztosan nyert a Tata ellen. A Tatabánya viszont kikapott a Gyöngyös otthonában, így előfordulhat, hogy nem jutnak be az elődöntőbe.

Eredmények – férfikézilabda NB I.
FTC-PLER Budapest – MKB Veszprém 27-31 (15-15)
Tata-Pick Szeged 16-29 (7-16)
Orosháza-Alexandra – Kecskemét 26-27 (14-12)
B.Braun Gyöngyös – Tatabánya-Carbonex 27-26 (14-12)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik