Sport

Kosársuli: Mindent vagy semmit!

Mindent egy lapra kell feltennie a Vásárhelyi Kosársulinak, ha meg akarja szerezni a rájátszást jelentő negyedik helyet a tabellán.

Ehhez azonban a szezon utolsó öt mérkőzésének mindegyikét meg kell nyerniük, nem lesz könnyű dolguk, hiszen az első négy helyet elfoglaló gárdák mindegyikével meg kell küzdeni. Az első csata Baján lesz a hétvégén.

A múlt heti Tiszaújváros elleni, és az azt megelőző óbudai vereséggel nehéz helyzetbe hozták magukat a kék-sárgák, akik már nem hibázhatnak, ha a felsőházi rájátszásban akarnak szerepelni. A bajaiak ellen sem lesz könnyű dolguk, mivel a gárdánál pattogtat a tavaly még A csoportos Hosszú Gergely, de nem szabad elmenni Ágfalvi Bálint, és a rendkívül jó fizikumú center, Mándity Máté mellett sem.

„Már nincs veszíteni valónk, mindent megteszünk a play-offba kerülésért” – nyilatkozta az együttes bedobója Mócsai Milán, aki a héten kisebb bokasérüléssel bajlódott. Nem kell azonban megijedni, mert pályára fog lépni, csak Kis Gergely, Rácza Tamás és Dani Zoltán nem lesz bevethető. Hozzátette: „már felszabadultan játszhatunk, ez a csapat sikerre született, ezt a tavaly előtti szezonban is bebizonyítottuk. Ezért még nem kell feladni a reményt, hogy odaérünk a négy hely egyikére.”

A kosaras nyilván arra célzott, hogy nem ez az első alkalom, hogy kutyaszorítóba került a Kosársuli. Mint emlékezetes Utasiéknak két évvel ezelőtt hasonló helyzetből kellett talpra állniuk. Akkor zsinórban 11 mérkőzést „húztak” be. Most elég lenne ennek kevesebb mint fele…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik