Sport

Születőben az európai szuperbajnokság

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

rovatvezető. 2012. 03. 08. 13:10

Európa topklubjait felvonultató, tízcsapatos vízilabda bajnokság létrehozásának hírét szellőztette meg a montenegrói sajtó.

 

Szuper 10 Liga néven futna az az európai csúcsbajnokság, amelyben a tervek szerint három-három horvát és magyar, két olasz, valamint egy-egy szerb és montenegrói csapat játszana – írja a vlv.hu. A bajnokság 150 ezer eurós összdíjazású lenne, emellett pedig 50-50 ezer eurót kapnának a klubok utazási és egyéb költségeikre.

A versenysorozatot – nem hivatalos információk szerint – az „olasz Abramovics”, vagyis Gabriele Volpi finanszírozná, aki olajban utazik és a Pro Recco tulajdonosaként vízilabdás viszonylatban már eddig is hatalmas pénzt áldozott a sportágra.

Az ötlet nem előzmények nélküli, hiszen a 2009-ben életre hívott, mindössze két évet megélt Interliga és a negyedik szezonját taposó Jadranska Liga is hasonló kezdeményezésnek tekinthető. Méhes Jenő, a Vasas szakosztály-igazgatója szerint azért erősödött fel újra a nemzetközi bajnokság igénye, mert a LEN jelezte: a Bajnokok Ligája szerepe a jövőben csökkenni fog, mert nem látják biztosítottnak a megfelelő feltételeket.

Arról még nem született döntés, hogy mi alapján választanák ki a Magyarországot képviselő három klubcsapatot, mint ahogy arról sincs információ, hogy a Szuper 10 Liga elindulása miként érintené a Jadranska Liga sorsát.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Debrecen, 2016. november 23.
Dézsi Ágnes háziorvos influenza elleni védőoltást ad be egy páciensnek Debrecenben 2016. november 23-án. Az idei szezonban a 60 éven felüliek és a rizikócsoportba tartozók védőoltásához 1,3 millió adag térítésmentes influenza elleni oltóanyag áll rendelkezésre.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.