Sencsenben még rendben lezajlott az Universiade (Fotó: AFP)
Újabb rendező alatt szakadt be a jég: a Nemzetközi Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (FISU) szerdán kommunikálta először hivatalosan, amit már régóta sejteni lehetett, hogy visszavette Maribortól a 2013-as téli Universiade rendezési jogát, miután sehogysem állnak a létesítmények, a szervező-bizottság pedig a kormány rükverce miatt testületileg lemondott…
Az utóbbi időben egymást érik a hasonló incidensek. Hogy csak a súlyosabb baleseteket említsem: a görögöktől elvették a 2013-as Mediterrán Játékokat, Dubai visszaadta a 2013-as úszó világbajnokság rendezési jogát, Catania visszalépett a 2014-es rövidpályás úszó vb megrendezésétől, Debrecen pedig „last minute“-ben lépett a házigazdai címről három hónappal a Eb-rajt előtt lemondó Antwerpen helyére.
Aztán persze ott vannak a „remegő lécek“. Megannyi tisztviselő halántéka őszült sokkal rohamosabban a természetes tempónál az athéni olimpia és a dél-afrikai futball vb kapcsán, most meg Brazíliában sértődtek meg a FINA főtitkárára, amiért az közölte, valagba kéne rúgni a helyieket, mert annyira el vannak maradva az ütemtervtől. Az UEFA illetékesei is letöröltek pár liter verítéket a homlokukról, és szerintem még mindig nem teljesen nyugodtak a nyári lengyel-ukrán Eb miatt – jelzem, itthon szerintem hosszas és megkönnyebbült sóhajokat hallathatunk, amiért (függetlenül a valóban irdatlan és becsülendő erőfeszítésektől a pályázati szakaszban) nem velünk törölték fel a padlót a nemzetközi médiában, amiért a stadionok, utak, hotelek építése úgy áll, ahogy… (Mi nem voltunk érintve, de a tavalyi, Indiában rendezett Nemzetközösségi Játékokon – volumenét tekintve az első tíz sportesemény közé tartozik a világon – botrányos körülmények várták a résztvevőket, horrorisztikus történetek keringtek a világsajtóban a szálláshelyekről, helyszínekről.)
A 2020-as olimpiai kandidálás sem emlékeztet a régi szép időkre: amikor a NOB-nak 2005-ben döntenie kellett 2012-ről, elképesztő versenyfutás zajlott, államfők, miniszterelnökök lobbiztak Szingapúrban, Tony Blair volt a legjobb, így lett London a befutó Párizs, Madrid, Moszkva és New York előtt. De ott mind az öt pályázónak bármikor oda lehetett volna adni a játékokat – most viszont már két körre sincs szükség a szűkítéshez, elvégre csupán öten jelentkeztek, viszont az azért látható, ez egy Madrid-Tokió párosverseny olyan külsősökkel, mint Doha, Isztambul és Baku. Jó, a foci vb óta az arabokat nem lehet leírni, és Isztambul is értékelendő erőfeszítéseket tesz, ám én már most fogadnék a japánokra, akik négy éve is eszméletlen jó pályázattal jelentkeztek (Madrid mögül „kihalt“ Samaranch elnök – nélküle szerintem sansztalanok), ráadásul ma a döntés fontos eleme, hogy a NOB biztos lehessen abban: nem törik bele a szervező bicskája a vállalásba.
Görögországot a 2004-es olimpia lökte le a lejtőn, ez most már hovatovább bizonyított – nem csupán ezek alapján mondom, jobb nekünk, hogy Budapestet nem találjuk a 2020-as pályázók listáján: egyrészt a jelen fiskális helyzetben még utópiának is rossz az olimpiarendezés gondolata, másrészt idézném az ügyben még a lelkesedés fáziásban megszólaló közgazdászt, aki amondó volt: „kérdés, ha mégiscsak lenne felesleges ötezer-milliárd forintunk, azt mindenképp egy olimpiarendezésre akarnánk költeni?“ A létesítmények és főként szállodák terén nálunk sokkal jobban álló Róma is levette magát a tábláról az utolsó pillanatban, a kormány közölte, erre most nincs keretük.
A válság kegyetlen, minél kevésbé frekventált egy sportág, annál jobban örül a nemzetközi szövetség, ha valakihez hozzá tudja vágni soros rendezvényét. A FISU-nál szerintem már most halálra vált arccal járkálnak a folyosón, hogy ugyan ki fog elvinni egy mini téli olimpiával felérő téli Universiadét (kevesebb mint egy évvel a rajt előtt!), és a LEN-ben is hálásak lehetnek a Magyar Úszó Szövetségnek és Debrecennek, hogy vállalták a rendezést, és még 150 ezer eurót is hajlandóak voltak letenni (korábban 800 és 600 ezer eurós beugrónál indult a licit, de vízilabda Eb-ért adtak már egymilliót is). Ha jól csinálják a debreceniek, kihozhatják pluszba az eseményt – már persze úgy, a kormánytól kaptak 90 milliót –, hiszen a jó szervezés alapvetése, hogy szép bevételt csinálunk a szállodákból (a hotel adja 60 euróért, én meg kiajánlom 100-ért – ez szorozva nyolc éjszakával és csaknem ezerötszáz résztvevővel azért csinos összeg; a számok csak példák amúgy, nem konkrétumok), továbbá – ez már nehezebb – jó pénzért értékesítjük az uszodai reklámfelületek egy részét.
Eb-t rendezni egyébként úszásban könnyebb, a vb-hez nem csupán egy tökéletes fedett uszoda, de jóval nagyobb alap-invesztíció kell, ott ugyanis a szervező fizeti a hotelceh jelentős részét is, igaz, a FINA jóval nagyobb bevétellel is kecsegteti a leendő házigazdát.
De hogy mondjak más konstrukciót: jéghokiban még mindig nagy a tülekedés a rendezésért, hiszen ott az IIHF a megannyi, meglehetősen vaskos szponzori megállapodásának köszönhetően még fizet is a rendezőnek egy csinosabb összeget hozzájárulásként (minél magasabb szintű az esemény, annál többet), igaz, cserébe viszi az összes valamirevaló reklámfelületet a jégen és a palánkokon. Nem is hallottunk még olyat, hogy bárki is a rendezési jog visszaadásáról gondolkodott volna – az viszont egyértelmű, jónéhány olyan esztendő áll még előttünk, amikor a nagy reményekkel nekivágó szervezők kénytelenek belátni: túl nagy a fa, amibe belevágták a fejszéjüket.
