Sport

Oklahoma-parádé Durant 38 pontjával

Az Oklahoma City Thunder idegenben gyűrte le az Orlando Magicet az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban.

Az Orlando-Oklahoma mérkőzésre kellett kapcsolniuk azoknak az NBA-ben csütörtökön, akik szoros végjátékért szeretnek kosárlabda-mérkőzést nézni.

A hazaiak a 42. percig szinte biztosak voltak benne, hogy a mérkőzés már a zsebben van, ugyanis még akkor is 8 ponttal vezettek – a legnagyobb különbség 14 pont volt. Ám ekkor jött a tavalyi szezon gólkirálya, és a maradék 6 percben berámolt 16 pontot a 38 pontjából, amelyet az egész mérkőzésen tett a közösbe.

Hiába játszott újra remek formában Dwight Howard, a floridaiak sztár centere, a maga 33 pontjával a mai napon kalapot kellett emeljen a liga első teljesítménye előtt. A végeredmény 105-102 az Oklahomának, akik ezzel a győzelemmel tartják előnyüket a bajnokságban a Miami előtt.

Pedig a Miami is remek formát mutat, ugyanis az utolsó tíz mérkőzésükön kilenc győzelmet arattak, ma hajnalban sem tudta megállítani őket a Portland Trail Blazers. Nem is lett volna könnyű dolguk, ugyanis a James-Wade duó ismét szenzációsan játszott, tekintélyt parancsoló 71 pontot dobtak közösen.

A maradék két mérkőzésen a Phoenix Suns legyőzte a Minnesota Timberwolves csapatát, itt Steve Nash 17 gólpassza kiemelendő, míg Sacramentóban a Kings vereséget szenvedett az egyre jobb formába lendülő Los Angeles Clipperstől.

Az Oklahoma meccsének összefoglalója:

Eredmény – NBA, csütörtöki játéknap
Orlando Magic – Oklahoma City Thunder 102-105
Miami Heat – Portland Trail Blazers 107-93
Minnesota Timberwolves – Phoenix Suns 95-104
Los Angeles Clippers – Sacramento Kings 108-100

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik