Sport

Közösek a célok

Két olimpiára készülő sportoló, és egy labdarúgó Eb-n bíráskodó játékvezető írt alá támogatási megállapodást Székesfehérváron.

Kapcsolódó cikkek

A Bericap Záródástechnikai Bt mindhármuk felkészülését segíti a világversenyekre, természetesen kíváncsiak voltunk hogyan vélekednek erről az érintettek?

„Nem dúskálunk sajnos a támogatókban, a mostani nehéz anyagi helyzetben nagyon fontos egy ilyen támogatás, örülünk annak, hogy mellénk állnak, számunkra nagy könnyebbséget okoz a felkészülés időszakában. A felkészülésem elég jól halad, az alapozáson már túl vagyunk, március végén már kezdődnek a versenyek. Most is a tatai edzőtáborból jöttem, elég jól haladunk, de a neheze még előttünk van. Nem érzem tehernek azt, hogy mindenki azzal van elfoglalva, hogy nyerhetek Londonban. Nyilván tudom azt, tisztában vagyok vele, hogy mik a lehetőségeim, és mit tudok elérni, de engem elsősorban az izgat, hogy végrehajtsam kétszer jól a gyakorlatomat. Onnantól kezdve, pedig csak a bírókon múlik.” – mondta Berki Krisztián tornász világ, és Európa-bajnok.

Hasonló véleményen volt Kovács Sarolta is. „Négy évvel ezelőtt ugyanígy Vörös Zsuzsáék is megkapták ezt a támogatást, örülök annak, hogy most én lehetek itt, és az én felkészülésemet támogatja a Bericap. Minden segítségnek örülünk, főleg így az olimpia évében, így kizárólag csak a feladatunkra kell összpontosítanunk. Bízom abban, hogy az olimpián meglesz az eredménye. Egyre jobban közelednek a játékok, és egyre jobban érzem ezt magamon. Jól haladunk a felkészülésben, most volt egy fedettpályás felmérő verseny, amely megmutatta a hibákat, valamint azt, hogy miben kell javulnom, és mi az amiben jól állok. Az első olimpiámra készülök, és ott már tényleg szeretnék mindent megtenni annak érdekében, hogy nagyon jól sikerüljön, és jó helyezéssel térjek haza.” – hangsúlyozta a junior, és ifjúsági világbajnok öttusázó.

Kassai Viktor számára meglepetés volt, hogy a kiválasztottak közé került. „Nagy megbecsülés ez a játékvezetői társadalom, és magam számára is. Nemcsak a sportolókból áll a sport, hanem ott vannak a játékvezetők is, bármely sportágat is nézzük. Ezért nagy dolog, hogy nemcsak sportolók kerültek a támogatók körébe. Kétségtelen, hogy nem mindennapos, hiszen minket általában akkor emlegetnek, ha hibázunk, vagy kritika ér, de örülök annak, hogy azért pozitív megítélésben van részünk. Jelenleg egy hosszú folyamat kellős közepén vagyunk, hiszen minden mérkőzés már az Eb-re való felkészülés jegyében zajlik. Azért azt tudomásul kell venni, hogy nemcsak az Eb áll a fókuszban, hanem már a hétvégén kezdődik a bajnokság, és ott is helyt kell állni.” – fogalmazott a 2011-ben a világ legjobb játékvezetőjének választott sípmester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik