Sport

Táblák mögött a sakkozók

Szombaton a székesfehérvári Németh László Általános Iskolában rendezik az idei megyei diákolimpia egyéni sakk döntőjét.

A verseny célja a megyei egyéni bajnoki cím eldöntése korcsoportonként. A győztesek jogot szereznek az országos döntőn való részvételre.
Részt vehetnek:
– I. kcs. 2003-ben vagy később születettek
– II. kcs. 2001-2002-ben születettek
– III. kcs. 1999-2000-ben születettek
– IV. kcs. 1997-1998-ban születettek
– V. kcs. 1995-1996-ban születettek
– VI. kcs. 1993-1994-ben születettek
– Egyéniben mindenki csak a saját korcsoportjában indulhat. Az 1997-ben születettek bármilyen évfolyamos tanulók, kizárólag saját korcsoportjukban indulhatnak.
– A VI. kcs.-ban az 1993 előtt született nappali tagozatos tanulók is indulhatnak.
A verseny lebonyolítása: A versenyt 7 fordulós svájci rendszerben bonyolítják versenyóra használattal, játszmajegyzési kötelezettség nélkül, a FIDE “rapid” versenyekre vonatkozó szabályainak alkalmazásával. A versenybíró kevés induló esetén (dupla) körmérkőzést is elrendelhet. A játékidő 30-30 perc. Az első fordulóban irányított sorsolással az azonos iskolából érkező versenyzőket össze kell párosítani
.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik