Sport

Még nem szerzett olimpiai kvótát Barta Nóra

Barta Nóra nem jutott be a női 3 méteres műugrás középdöntőjébe a londoni kvalifikációs Világkupa-viadalon.

A brit fővárosban zajló Világkupán a szám korábbi kétszeres Európa-bajnoki bronzérmese, Barta Nóra a 29. lett 254 ponttal. A másik magyar induló, Gondos Flóra egy hellyel végzett előrébb, 259 pontot gyűjtve.

“Sajnos egy-egy rontás és egy-egy gyengébb ugrás is becsúszott, ezért kerültek a reméltnél hátrébb mindketten az amúgy roppant nívós, összesen 47 indulót jegyző mezőnyben” -– összegzett a főtitkár.

A nyári ötkarikás játékokra a mostani Világkupa egyéni számainak első 18 helyezettje szerezhet “egyenes ági” indulási jogot, illetve akinek nem sikerül a középdöntőbe kerülés, a viadal zárónapján, a vasárnapi kvalifikációs pótnapon még javíthat. Így a csütörtök mindkét magyar szereplője is.

A történtek után a szakvezetés visszaléptette a versenytől a Gondos Flóra és Reisinger Zsófia alkotta szinkronműugró párost, amelynek szombaton lett volna jelenése, éppen azért, hogy immár mind a négy magyar – az említettek mellett még a toronyugró Kormos Villő is – teljes mértékben a vasárnapi egyéni viadalra összpontosítson, ahol még megszerezhető az egyelőre hiányzó olimpiai kvóta.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik