Sport

Majdnem csoda történt Szombathelyen

Kis híján ledolgozta 43 pontos hátrányát a Falco, de végül a Paks jutott tovább a legjobb négy közé a férfi kosárlabda Magyar Kupában.

A Szolnok kedd óta várta ellenfeleit a férfi kosárlabda Magyar Kupa Final Fourjára, hiszen a címvédő túllépett a Jászberényen, és bejutott a legjobb négy közé.

Az egyik legsimább negyeddöntő visszavágónak ígérkezett a Falco és a Paks szombathelyi mérkőzése, ugyanis az első találkozón az Atomerőmű 43 ponttal verte a bajnokság listavezetőjét. Aztán egészen elképesztően alakult a visszavágó, ugyanis a kőkeményen játszó, a bajnokságban Szegeden megizzadó Falco hat perccel a vége előtt már 82-49-re vezetett, és később ez az előny felment egészen 88-49-re.

A záró negyedben hát és fél percig nem szerzett kosarat a spanyol edzővel eddig szárnyaló Paks, amely a második negyedben is produkált egy 5-23-as negatív sorozatot. Végül nem született bombameglepetés, a paksiak “csak” 101-66-ra kaptak ki, ezzel megmenekültek a szégyentől.

A másik nyugati meccsen a már Sopronban is győzni tudó, Sabáli Balázs vezetőedző helyett Zoran Marticcsal kiálló Körmend tíz ponttal megverte szívós ellenfelét, és szintén a négy közé jutott.

Az Albacomp simán nyert Kaposváron, így a nagy négyes, azaz a Körmend, a Szolnok, az Albacomp és a Paks lesz a négyes döntő résztvevője.

Eredmények – férfi kosárlabda Magyar Kupa
Falco KC – Atomerőmű SE 101-66 (26-18, 33-16, 21-15, 21-15)
A legjobb dobók: Timberlake 22, Kálmán 21, Pantelic 17, Will 15, Szabó Zs. 10, illetve L. Williams, Tóth Á. 16-16, N. Williams 11
Továbbjutott a Paks.
Körmend – Soproni KC 81-71 (18-17, 19-16, 25-17, 19-22)
A legjobb dobók: Townes 19, Bell 15, Ferencz 12, Mladenovic 11, Ruják 10, illetve Egemonye 20, Rubin 15, Thomas 11
Továbbjutott a Körmend.
Kaposvári KK – Albacomp 57-77 (19-25, 15-19, 8-19, 15-14)
A legjobb dobók:
Dávid 14, Ahelegbe 12, Kiss 11, illetve Keller 14, Hollis 13, Chism 10
Továbbjutott az Albacomp.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik