Sport

Beveszik Monterreyt a magyarok

Négy magyar vonatkozású mérkőzést is rendeznek kedden a mexikói Monterreyben zajló 220 ezer dollár összdíjazású női tenisztornán.

A viadal honlapja szerint közép-európai idő szerint 20 órakor kezd majd a hatodik helyen kiemelt Arn Gréta a kínai Csang Suaj (Zhang Shuai) ellen, majd 22 óra körül Babos Tímea – aki a múlt heti bogotai tornán elődöntős volt – a hazai közönség előtt szereplő, szabadkártyával induló Ximena Hermosóval csap össze.

Babos az orosz Valerija Szavinihhal párban (ez a kettős Bogotában ugyancsak a négy közé jutott) a harmadikként rangsorolt Nyina Bratcsikova, Darija Jurak orosz-horvát duó ellen kezd magyar idő szerint szerda hajnalban, majd ezt követi a selejtezőből főtáblára került Marosi Katalinnak a cseh Eva Birnerova elleni mérkőzése.

Közben több városban is zajlanak a versenyek. A korábbi világelső szerb Jelena Jankovic például Dubajban kezdett győzelemmel egy 2 millió dollár összdíjazású női tenisztornán. A férfiaknál Buenos Airesben nem nagyon ment a hazaiaknak, míg Ivan Ljubicicnek 27 ász is kellett a győzelemhez Marseille-ben.

Eredmények
WTA-torna, Monterrey, egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Vinci (olasz, 1.)-Vandeweghe (amerikai) 7-5, 7-5
Errani (olasz, 2.)-Dubois (kanadai) 6-2, 6-2
Bratcsikova (orosz)-Pivovarova (orosz) 6-3, 6-1
Cadantu (román)-Dokic (ausztrál) 3-6, 6-1, 7-5
WTA-torna, Dubaj, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Jankovic (szerb, 8.)-Cetkovska (cseh) 6-2, 6-2
Görges (német)-Kuznyecova (orosz) 2-6, 7-6 (7-2), 6-4    
Kirilenko (orosz)-Niculescu (román) 6-3, 6-0
Pennetta (olasz)-Medina Garrigues (spanyol) 6-3, 6-3
Peer (izraeli) – al-Nabhani (ománi) 6-3, 6-1
ATP-torna, Buenos Aires, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Nisikori (japán, 4.)-Ferrero (spanyol) 7-5, 3-6, 6-2
Wawrinka (svájci, 6.)-Zeballos (argentin) 6-3, 6-4
Berlocq (argentin)-Riba (spanyol) 6-7 (5-7), 6-0, 6-0
Hanescu (román)-Andujar (spanyol) 6-3, 4-6, 7-6 (7-4)
Bagnis (argentin)-Mayer (argentin) 5-7, 6-4, 6-2
Gonzalez (chilei)-Montanes (spanyol) 7-5, 1-0-nál Montanes deréksérülés miatt feladta
ATP-torna, Marseille, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Ljubicic (horvát, 7.)-Serra (francia) 6-4, 6-7 (3-7), 6-3
Cipolla (olasz)-Seppi (olasz, 8.) 6-4, 7-6 (7-4)
Roger-Vasselin (francia) – Nieminen (finn) 6-2, 7-6 (7-4)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik